2012. június 18., hétfő

Horvátország hegyei Risnjak, második rész



Kedd reggel 6-kor mennydörgésre ébredünk. Igazi magashegyi vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok és zivatar! A felhők száguldoznak az ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni életveszélyes. Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit….

Egy régi indián megfigyelés alapján, a magashegyekben, ha reggel vihar van, várni kell 10 óráig. Addig kiderül, milyen idő lesz. Nos, ez a mi esetünkben bevált! A felhők felszakadoznak, a szél gyengül és néha a napot is látjuk. Ebédelünk és délben már annyira jó idő van, hogy el is tudunk indulni. 
Azonban a napi tervünket módosítani kell! A bokám egész jól van már, viszont a vihar miatt elcsúsztunk időben. Így legyalogolunk a kocsihoz, ami a Platak menedékháznál várakozik és irány a tengerpart! Egy kis fürdőzés, ha már Horvátországban vagyunk. Este átgurulunk a szurdokhoz vezető út kezdőpontjához, ami a következő napi tervünk.
A felhőket elnézve délután ismét várható futó zápor, zivatar. Ha már itt vagyunk megyünk, a döntés megszületett. Bízunk a tengerparton jó idő fogad minket. Másfél óra gyaloglás a Platak menedékház, majd irány Rijeka, pontosabban a külvárosi rész. A kikötő után parkolunk, le a textilt, fürdőruha fel és már csobbanok is a kellemes hőmérsékletű vízben.
Sziklás tengerpart, gyönyörű tiszta víz, kikötő és gomolyfelhők. A nap sugarai sávokat rajzolnak az égre. A legjobb idő egy kiadós úszásra, 200 métert úszom befelé, a hátamra fordulok és élvezem a sós tengervízben a szelíd hullámok ringatását.
Csak cápa ne úszkáljon errefelé, villan át a fejemen. De amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan távozik. Kicsit lubickolok még, megfordulok és tempózok kifelé a part felé. Mezítláb vagyok, így a part közelében figyelek, nehogy rálépjek egy tengeri sünre. Igen kellemetlen lenne.

Anita a parton pancsol, csak a lábát lógatja a vízbe, neki a 22 fokos víz még hideg. A nap szép lassan alábukik a horizonton, narancssárgára festve az égboltot. A levegő gyorsan hűl, amint a napsugarak már nem melegítenek. A sós tengervizet szeretnénk lemosni, azonban a parti zuhany nem működik. Megszárítkozunk felöltözünk, bakancsot húzunk és irány a holnapi túra kiindulópontja.
Sötétben érkezünk az éjjelt a kocsiban töltjük. Valahogy nincs kedvünk sátrat állítani, pedig kényelmesebb lenne. Ezúttal a lustaság győzedelmeskedik.
Reggel az első napsugarak ébresztenek. Gyorsan reggelizünk fogmosás és indulunk a Mudna Dol szurdok felé. Elnézve a hegyek feletti sötét felhőtakarót sejtjük, nagy valószínűséggel szárazon nem ússzuk meg a mai napot.

Akkor gyaloglás, makadámúton, villanypásztor mellett átjárót keresve, bozótos mellett, pontosabban keresztül rajta mert ott vezet a szűk ösvény. A levegő jó meleg és még párás is, amikor alig kap levegőt az ember. A lábam fásliban, a bakancs szorosan befűzve, szerencsére a két nappal korábbi félrelépés, pontosabban részleges szalagszakadás már egész rendbejött. Igaz vigyáznom kell a lépésekre, de már közel a saját tempómban tudok haladni.
Amíg ezt leírtam már meg is érkeztünk a szurdok bejáratához közeli réten álló útbaigazító táblához. Ha kételkedtek nézzétek meg a fényképet! Ott a táblán a felirat. Innen egy rövid szűk ösvény vezet a szurdok bejáratát jelző táblához.
A tábla után, köves patakmederben haladunk, olyan mint egy átlagos patakmeder. Széles völgyben folyik a víz, a fák lombkoronája összeér a patak felett. Pontosabban a meder felett, mert most ebben az időszakban víz az nem folyik benne. Viccelődhetnék, egy régi szakállas viccel. Honnan ez a sok kő? A patak hozta ide. Oké, de hol a patak? Elment kőért.
Na viccet félretéve, az útbaigazító táblára a tisztáson, nem véletlen írták a „canjon” feliratot. A meder lassan változik, a két oldalon 40-50 méterrel magasodik a szurdok sziklafala fölénk. A kövek itt már nagyobbak, kerülgetjük őket.
Már párszor leírtam a receptet, ha valaki szeretne egy izgalmas szurdokvölgyet készíteni a kertjébe. Első lépés: végy egy mészkőhegyet, ha nagy kerted van, akkor egy egész mészkőhegységet. Abban jobban mutat a mély szurdok. A tetejére tegyél egy forrást, és várj pár millió évet, és már kész is a szurdok. Lehet dekorálni is ízlés szerint! A sziklafalakra mohát, páfrányt, egy-két fát a magasabb kiálló sziklákra, szóval csak kreatívan!
A mi szurdokunk vonalvezetése két oldalon meredek sziklafal, kanyon jellege 8 pontos. Anita mosolyogva viccel, lehet egy sziklafal lesz a végén, és mehetünk vissza. He-he jó vicc! Ha ott lesz, megmásszuk! Vissza nem fordulunk!
Kicsit gyalogolunk, egy nagy követ megkerülve, jön a meglepetés! A sziklafal ott magasodik előttünk, a teteje cirka 20 méterrel lehet magasabban a kobakunknál!
Miután kiolvadt az arcunkra fagyott mosoly, odagyalogolva látjuk a sziklába vasalt utat, amin kényelmesen felmászunk a felső részre. Persze ezt leírni egyszerű! De ott menni felfelé a vasalt úton kötélbiztosítás nélkül 20 méteres magasságban, mikor csak az ügyességében bízhat az ember, elég szívdobogtató érzés.  Az adrenalin erre a napra már benne van a vérünkben!
Az utolsó létrafok után, egy jakuziban találjuk magunkat. Ha most itt folyna a patak, nyakig csúsznánk a vízbe, majd egy vízesésben kellene felmásznunk pár métert. Más út nincs a továbbhaladásra, ezúttal azonban száraz lábbal mászunk ki a medencéből.
A szurdok ezen a szakaszon összeszűkül, a szűk járatot átérem a két kezemmel. Az erózió megtette áldásos hatását! Kilazította a köveket a falból, egy sziklaomlás esetén innen, ebből a szűk járatból nincs menekvés! Ezért csendben lépkedünk, nehogy meginduljon egy-két kő. Egy nagyobb szikla legurult egy lankásabb helyen. A derék vastagságú fákat úgy döntötte ki, mintha fogpiszkálók álltak volna az útjába. Pedig nem magasabb a kő, mint én a magam 172 centijével.
A kanyon még tartogat meglepetést számunkra! Az előttünk álló utolsó szakaszon a sziklába vasalt, abból kiálló betonvasakba kapaszkodva tudunk továbbhaladni. Már ahol ez még megvan, mert az víz és a törmelék ezeket sem kíméli! Egy-egy nagyobb zivatar után itt hatalmas erővel zúdul lefelé a víz. Most jó hasznát vesszük a sziklamászó tudásunknak.
A kövekről mohák lógnak, a természet nagy túlélői, nagyobb repedésekbe kapaszkodva gyökereikkel dacolnak a természet elemeivel. A fák ilyen körülmények között is találnak életteret maguknak.
A legfelső szakaszban a szurdok árokká zsugorodik, majd kiérünk a fák világából, a tűző napsütésre. Innen fentről visszatekintve, látjuk a szurdokot, amint végighúzódik a hegyek között. A fűszálak ezreivel zöldre festett hegyoldal, a gyenge magashegyi szélben lengedező, tengernyi fűszál látványa, a sötét gomolyfelhők, amint komótosan úsznak az égbolton, a lankás hegytetők közötti völgyek, amit sötétzöld színű lombhullató fák töltenek ki. 
Ez az a panoráma, ami arra csábít gyere, heveredj le és pihenj, ne is menj tovább, hová mennél!? A csábításnak nem tudunk ellenállni, amint találunk egy árnyékot adó fát, meg is állunk ebédelni, azonban nekünk egy erdő közepén kidőlt fa adja az asztalt, a székünk pedig egy kisebb kidőlt farönk.
Hát igen, a panorámát feláldoztuk a kényelem oltárán. Tűző nyári napon ebédelni nem épp a legkellemesebb, de itt a hűs árnyékot adó fák között, mégiscsak jobban esik az étel.
A kései ebéd után továbbhaladva, a Hahlic menedékház felé gyalogolva a fűvel borított lágy vonalvezetésű hegytetők látványát, a gyülekező egyre sötétebb és mélyebbre ereszkedő gomolyfelhők teszik teljessé, némi aggodalomra adva okot.
Felérve a Dnic csúcsára a szél iránya megváltozik. Már sejtjük, nagy valószínűséggel lefelé menetben esőt kapunk. Sokat nem is időzünk a sziklás csúcson, irány a menedékház!
A házhoz érve látjuk, ezúttal nincs itt senki, hétköznap hétfő lévén ezen nem lepődünk meg. A ház komfortos faház, padokkal és forrással. Mi a padoknál pihenünk, eszünk pár falatot. Egy szürke felhő kúszik be fölénk szép csendben, és már csöpög is az égi áldás. 
Ideje indulni! Csomagolunk és szedjük a bakancsinkat! Ha szerencsénk van lentebb ereszkedve megúszhatjuk! Bő negyed óra ereszkedés után a szemerkélés abbamarad, csupán a völgyből felkúszó felhőtől a látótávolság 5-10 méterre zsugorodik. Szerencsére az ösvény jól követhető, a tájoló mutatja az irányt. Elérve a lombkorona szintet a fák között egy mennydörgés és ismét rákezd az eső! Gyorsan előkapjuk az esőkabátokat, épp magunkra terítjük, mikor rákezd úgy istenigazából! Ezt kifogtuk! Szerencse, hogy nem a gerincen, nyilt terepen kapott el minket! 
A vihar közepe mellettünk halad el, a villámok így kicsit arrébb cikáznak! Az esőcseppek kopognak az esőkabáton, a szél is felerősödött hirtelen, a fák védelmében vígan gyalogolunk, azonban kiérve egy nyílt szakaszra már érezzük a vihar erejét!
A kocsihoz érve leizzadtan azon gondolkodunk le kellene zuhanyozni valahogyan. Anita nagy ötlete, álljunk ki az esőre! Uccu, esőkabát le és már fürdünk is a meleg nyári zivatarban! Egy kis szappan, törülközés és már babaillatúan kocsikázunk tovább a következő napunk kiinduló pontjához.

Innen már csupán összefoglalom. Este 7-től esik, de rendesen egész éjjel az eső. A kocsiban alszunk, a francnak sincs kedve sátrat állítani. Reggel még mindig esik, így a délelötti rövid túrát kihúzzuk, hazakocsikázunk. Itthon délután a verőfényes napsütés és 30fok fogad minket Sümeg váránál. 
Egy kis várnézés, egy pizza és irány Sopron, könyveket veszünk fel és Pest a célpont. Másnap már indulunk Erdélybe könyveket vinni erdélyi testvéreinknek.


2011.06.04-08. Horvátország, második rész