2011.05.20-22. Bükk barlang javítás

A Bükk az ország tüdeje, védett és gondozott, nagy kiterjedésű vadon, amelynek tájképi szépsége és élővilága felejthetetlen élményeket nyújt a kirándulóknak. A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről kapta. A Bükkben található Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár. Fő összetevő kőzete a mészkő és dolomit, amiben rengeteg barlang alakult ki az idők folyamán. Jelenleg 1115 barlangot ismerünk a Bükkben, amik közül sok képzettség nélkül is látogatható.

Mi most péntek délután 17:00-s, pesti indulással, az egyik barlang felé tartunk, ami az elmúlt években többször adott meleg, kényelmes menedéket a téli mínuszokban. A nevét szándékosan nem írom le, aki járt ott az ráismer! Az utóbbi időszakban egyre ismertebb a barlang, egyre többen járnak oda, ami nem feltétlenül baj. Addig, amíg egy vandál, rombolni vágyó ember, aki éppen ott vezeti le az indulatait, mert mondjuk az asszonynak volt igaza valamiben, és ez az ő lelkecskéje, egója nem bírja elviselni és tönkre nem teszi, mint anno 2007 környékén, mikor teljesen kiégett.

Télen mínusz 15 fokban, térdig érő hóban gyalogoltunk fel 8km és 650 szintet. Éjfél után érkeztünk a szálláshoz. Kellemetlen lenne, ekkor szembesülni azzal, valaki kedvtelésből lerugdosta a kályhacsövet, leszakította az ajtót vagy sorolhatnám, mi mindent lehet tönkretenni. Ötleteket nem adok, de ennyi elég is lenne, az éjjelt ott nem tölthetnénk! Tehát mehetnénk vissza az autókhoz, éjjeli menetelésben. 

Ez még az edzettebb túrázóknak is megerőltető lenne, nem beszélve a lelkes amatőrökről. Összefoglalva bizony nagy bajban lennénk! Ezért fontos, kedves olvasó, ha ilyen helyen jársz mond el az embereknek akik ott vannak! Erre a helyre vigyázni kell, hisz ez ad menedéket azoknak, akik az erdő útjait járják. 

Lehet egyszer te leszel az, akinek egy vihar után, vagy egy eltévedés után egy ehhez hasonló szállás fog menedéket adni. Gondolj bele, mennyire fogsz örülni, mikor átázva, elfáradva, sötétben rátalálva a menedékre, bekészített száraz fát találsz a kályha mellett, amit az előtted napokkal, vagy hetekkel ott járó vándor gyűjtött össze, és hagyott ott. Régi szabály, legalább egy begyújtásra való fát hagyjál a menedékben. Én mindig rengeteget tárazok a következő vándornak. Bár, sokan tennék ezt.

Kicsit elkalandoztam, de térjünk vissza! Felsőtárkány, este Kacsna fut be utoljára. Egy kaffe, másoknak sör, és megyünk parkolni, majd zsákolunk és 21:30 kor indulunk felfelé a sötét erdőben. 

Bástya mint a Spongya bob úgy néz ki a hátizsákra kötözött ajtólappal, ami ráadásul rendszeresen beleakad a fák ágaiba. Mi hátrébb, ezeknél a beakadásoknál jókat nevetünk a küzdelmein! Vicces látni, ahogy hátrahúzza a faág, majd próbálja kiakasztani és valahogyan átbújni a lelógó ágak között. Persze jó barátok révén, segítünk neki. Felfelé a Bükk fennsíkra a legrövidebb utat választjuk. Lápán felfelé, ahol csupán egy apró vadcsapás vezet. A keskeny út mindkét oldalán derékig érő csalán! 

Akik térdnadrágban jöttek azok rendszeresen felszisszennek! Reumások viszont garantáltan nem leszünk, a hosszú nadrág sem nyújt 100%-os védelmet! Meredek úton felfelé a hold a lámpásunk. Majdnem telehold van, így a lámpáink pihennek a zsebeinkben, azonban a holdfény csodás hangulatot varázsol az erdőnek. Ilyenkor terepen lenni…

Nos mielőtt elérzékenyülnék, elmondom! 

Éjjel fél egyre érünk fel a barlanghoz. Elcsigázottan, fáradtan, de itt vagyunk! Bevackoljuk magunkat, a sok hideg téli éjjelen, oly jó meleget adó kályhát ezúttal nem gyújtjuk be. Hálózsákok melege ezúttal épp elegendő lesz, ringatni nem kell a csapatot.

Ugorjunk az időben pár órát. Végre egy olyan szombati túra amikor mindenki akkor kel, amikor szeretne. Én nyolckor ébredek, a többiek javában horkolnak még. Az ébresztő most elmarad, óvatosan megyek ki az ajtón, nem szeretném felébreszteni őket. Persze az ajtó nagyot puffan, mikor kinyitom, de aki alszik azt nem zavarja. Kint pár képet lövök. Érdekes, pár perc múlva szálingóznak kifelé a többiek is.

A táj csodás, a fák levelei között szép panoráma tárul a szemeink elé, lelkünk megnyugszik, átvesszük a természet ritmusát, azonosulunk vele. A fák zöld lombkoronát növesztettek, a virágok legszebb pompájukkal, szép színessé varázsolják a talajt. Éjjel ebből nem sokat láttunk, most elvarázsolódunk a látványtól. Már csak egy jó reggeli hiányzik. 

Ágakat gyűjtünk, felaprítjuk és a tűzrakóban már vidáman lobog a tűz. Bástya egy vastag ágat húz a tűz fölé, egyik bégére egy nagy követ rak, a másikat késével megfaragja. Éppen annyira hogy a bogrács ne csússzon le, megakadva pont a tűz felett lógjon.

A lányok hagymát, krumplit pucolnak, kolbászt aprítanak, mindenki serénykedik, mindenki kiveszi a részét a munkából. Bástya a főszakács, hamarosan már rotyog is a bográcsos! Felöntjük vízzel…

Na, itt parkoljunk kicsit! Itt fent forrás nincs, a legközelebbi vételi lehetőség 250méterrel lentebb és 2km gyaloglásra van odafelé és persze vissza is ugyanennyi. Itt minden csepp víz arany árban van! Sok izzadságcseppbe kerül a pazarlás. Két napi víz, plusz a bográcsos az koponyánként három liter víz, két napra. Nagyon be kell osztani.

Visszatérve a barlanghoz, a bográcsos elkészült, jóízűen falatozva a tüzet körbeülve beszélgetünk, megebédelünk. Pocakok tele, örülünk a közös munka eredményének, jöhet az ejtőzés! Előkerül egy csomag tökmag, amit elropogtatunk.

Pihenő után jön a következő feladat, ami utunk célja, amiért idejöttünk! A régi ajtó fából készült erős, masszív, viszont sötétté teszi a barlangot. Bástya nagy ötlete, polikarbonát lappal cseréli le a régi ajtót. Igaz, nem természetes anyag, de átengedi a fényt, világosabbá, otthonosabbá teszi a barlangot. Előkerülnek a szerszámok, kalapács, véső, csavarhúzó, talán egy óra és már teszteljük is milyenné vált a barlang. Tetszik, sokkal jobb lett! Bástya, megérte felcipelni a lapot!

A küldetés sikeres, jöhet egy kis séta a környéken! Nekem valahogyan nincs kedvem menni. Inkább pihenek, túrákat tervezek, süttetem a hasam a barlang mellett, és nem mellékesen vigyázok a cuccokra. Igaz, ide többnyire turisták jönnek, ők nem viszik el a felszereléseket. De elég egy hülye, aki önző módon megörül milyen jó cuccokat talált, és kénye-kedve szerint válogat a hálózsákok között.

Vígan írogatok, mikor lépésekre figyelek fel. Három „kék túrázó” érkezik. Elcsodálkoznak, hogy itt találnak. Leizzadva érkeznek, egész nap úton voltak, Szarvaskő felé tartanak. Megpihennek, megkínálom egy kis pálinkával őket, mosolyogva elfogadják. Jó fejek, nem most kezdték a szakmát. Később egy egész csoport érkezik. Ők csodabogárnak tartanak, milyen bátrak vagyunk, hogy itt merünk aludni! Teljesen lepadlóznak, számukra ez lehetetlen, nekünk természetes.

Késő délután hűvösre fordul az idő, bevackolom magam a barlangba, felélesztem a tüzet, megmelegítem a bográcsos maradékát. Ekkor érkeznek a többiek, elmesélik merre jártak. Bástya ezúttal is kitett magáért! Kis séta, ami 5km, de 5 órába telt mire visszaértek! Jó kis terep, szikla, meredély, bozótos minden, ami egy kis óvatos sétához illik. J

Tűz köré kuporodva, van aki finomságokat sütöget, van aki bográcsost eszeget. Beszélgetünk kellemes nyugodt hangulatban telik az este. Vidám nevetéssel telik meg az erdő, később a barlangban folytatjuk, késő este hajtjuk álomra fejünket.

Lépjünk át a vasárnapra, korán ma sem ébredünk. Reggeli kávé elengedhetetlen, reggeli után kiköltözünk a barlangból. Elbúcsúzunk a barlangtól, megfogadva ide visszajövünk, télen amikor kemény hideg lesz, leteszteljük milyen jó munkát végzett Bástya.

Nos, irány Felsőtárkány, természetesen gyalog, első állomás a „romantikázó hely”. Igaz most nappal csodáljuk, a történetét most nem mesélem el, a lányok tudják! J

A második kihagyhatatlan látnivaló az oly sokszor megcsodált, az év minden szakában fenséges látvány nyújtó, a bükki kövek legimpozánsabb tagja, a híres Tar-kő, a maga 949 méteres magasságával.

Imó-kő forrásbarlangot is utunkba ejtjük, mivel csupán nagyobb karsztvíz állásnál működik, ezúttal páran bemásznak a barlangba. Én inkább a sziklafalra mászok, egy kis oldalazást gyakorolni.

Hát innen már pár kilométer és megérkezünk a kocsikhoz. Egy gyors kupaktanács közben feldobom az ötletet, Egerben van egy jó palacsintás, ezt meg kell kóstolnotok! Kétszer nem kellett mondani, már farolunk is az étterem elé, rendelünk majd halálra esszük magunkat! van aki sós húsos, más édes habos palacsintát rendel. Mindenesetre pocakjaink gömbölyödnek, a nadrágszíjakon engedni kell kicsit. Méltó lezárása ez a hétvégének! 

2011.05.20-21. Bükk barlang javítás

2011.05.13-15. Szlovákia, Kis-Fátra, Szurdok, szikla és eső

 A hegyek világa mindenkit elvarázsol. De mit teszel ha esik az eső? Sokan az orrukat ki se dugják ilyenkor, bent a lakásukban gubbasztanak! Na, mi nem ilyenek vagyunk! Ha esik, ha fúj, ha már utaztunk sok száz kilométert nehogy már a szálláson gubbasszunk!

Kis-Fátrában a második napunk reggelén vagyunk. Ébredés után kitekintve az ablakon, köd és eső köszön vissza jó reggellel. Az előző nap megterhelése ott van a combomban, nem kicsi izomlázzal ébredek, de ezzel nem csak én vagyok így. Az első mozdulatok igen fájdalmasak! Vicces látvány, mint a nyolcvan éves vénasszonyok! Még jajgatunk is! Nem hajlik a térdünk, alig bírunk járni, és azt is csak mereven. Viszont egy kis mozgás, sokat javít a mozgás kultúránkon.

Mire összepakoljuk a cuccainkat, megreggelizünk, kicsekkolunk Chata-Vratnából  és bepakolunk a kocsikba, már egész jól funkcionálnak a lábaink. Nosza, irány pár kilométerrel arrébb gurulunk. Terchova mellett egy parkolóban letámasztjuk a verdákat. Ki sem kell szállni a kocsiból, már látjuk ez nem kimondottan ideális kiránduló idő. Esik, úgy istenigazából.

Mi viszont rettenthetetlenek vagyunk, előkerülnek az esőkabátok, felvesszük a hátizsákokat és indulunk! Messzire, azonban nem jutunk, csupán a parkoló végében álló a vendéglőig. A terasz alatt tartunk egy gyors kupaktanácsot. Ez egész napos esőnek tűnik, a Kis-Rozsutec csúcsa pedig szégyenlősen elbújt a felhők között, tehát a szép kilátásról lemondhatunk a mai napra! A szétázás viszont garantáltan meglesz!

VMárkkal hülyülünk. „Ez agyrém! Ilyen időben túrázni, ezek őrültek!” Elszánt a csapat, tehát indulunk! Kilépve a terasz védelme alól, az esőcseppek koncertet adnak az esőkabátokon. Az intro után kezdődik az eső szám, a zenészek most kezdenek belelendülni,tehát esik rendesen, mi is belelendülünk a gyaloglásba, széles makadám úton gyalogolunk. Egy kis híd könnyíti meg az átjutást egy patak felett. Az elszántak nem használják a hidat, úgy jutnak át a túloldalra. Így vagy úgy, de a civilizációt egy kis időre magunk mögött hagyjuk.

A patak vize kristálytiszta, inni lehetne belőle, mi azonban ezt most kihagyjuk. Kicsit fentebb egy kis vízesésnél eső ide vagy oda előkerülnek a fényképezőgépek, egy-két kattintás erejéig.

Továbbhaladva egy két fém híd segíti a haladásunkat, majd megérkezünk a szurdokvölgy bejáratához. Az idők folyamán a rohanó víz, mély szurdokvölgyet vájt a mészkőbe, ahol 40-50 méteres sziklafalak magasodnak turisták fölé.  Magas vízállásnál itt, száraz lábbal nem lehet átjutni. Ezúttal szerencsénk van, szájtátva gyalogolunk a sziklafalak között, miközben a patak hangosan tovarohan a lábunk alatt.

A szűkületen áthaladva, a szurdok kiszélesedik! Innentől kezdődik  a kaland! Fémtálcákon, létrákon jutunk előbbre, amik az esőtől csúszóssá váltak. Egy két helyen láncok segítik a továbbjutást, ami ebben az időben nagy segítség, a létrákat közvetlenül az aláhulló víz fölé építették. Izgalmas látvány amint a bakancs orra alatt pár centivel ömlik a víz lefelé. Látványos, izgalmas szurdokvölgy, bátran ajánlom minden természetjárónak.

Kijutva a szurdokból a nyeregben, mi a Kis-Rozsutec felé vesszük az irányt! Mármint ha jól sejtjük, hogy arrafelé van. A szurdokban felfelé haladva szépen lassan elértük a felhőhatárt, most kiérve a szurdok védett sziklafalai közül, kapunk mindenféle égi javakat! Köd, eső, szél! Ennyi elég is hirtelen! Két percre állunk meg, összevárni a csapat lemaradt tagjait, de már vacogunk is. Széltől védett hely nincs, tehát indulunk is! Pár perc gyalogolás után egy meredek sziklafal álja utunkat. Eddig csak viccelődtünk, igen ott kell felmenni, de kiderül nincs másik út.

Nosza, elkapom a láncot, és már indulok is felfelé! A szikláról patak formában folyik alá az esővíz, mint egy kis vízesés. A kövek csúsznak, a lánc szintén! Ujjamat a láncszemek közé dugom, így nem csúszik ki a kezemből, csak fáj minden egyes fogás, ki akar szakadni az ujjam. Megkönnyebbülést az újabb fogás közti rövid idő jelenti, amíg nem fogom a vizes láncot. Ilyenkor igyekszem a kezem melengetni is kicsit. A vizes lánc jó hővezető, a hideg szélben pillanatok alatt elgémberedik a kéz. Felérek a peremre, itt megtámaszkodva igyekszem segíteni a többieknek.
Pár méterre a sziklafal tetejétől Lillamilla poncsóját a szél a nyakába fordítja miközben igyekszik felfelé a láncba kapaszkodva! Szerencsére van, annyi lélekjelenléte, nem engedi el a láncot! A piros nejlontól semmit sem lát, egy kézzel kapaszkodva igyekszik megszabadulni a poncsótól.
Mi fentről szurkolunk, reménykedünk a sikerében, csupán szavakkal tudjuk bátorítani, lemászni nem tudunk hozzá.

Lillamillának valahogy sikerül kibújnia a poncsóból, lehasalva elveszem az esőkabátot. Kalandosan, kicsit vizesen, de sikerül felküzdi magát a szikla tetejére. Gyorsan visszabújik az esőkabátba és megyünk tovább, innen pár perc a csúcs.

Odaérve a szép kilátás csupán tejfehér ködből áll, a gyönyörködő érzés helyén pedig csupán a tudat, feljutottunk a Kis-Rozsutec csúcsára. VMárk nagy mondása mosolyt csal az arcunkra: „Mi sem vagyunk komplettek! Egy kitett sziklafalon, láncon lógunk, esőben, szélben, ködben ahelyett, hogy otthon a jó meleg szobában néznénk a barátok köztöt!”  Mit lehet erre válaszolni! „Még szép, hogy hogy itt lógok!”

Nos, dacolva az elemekkel, indulunk lefelé! Feljutni küzdelmes volt, lefelé se higgyétek, hogy leányálom! A túrázás már csak ilyen! Ha feljut az ember a csúcsra, onnan le is kell jönni, és lefelé sem olyan egyszerű. Igen meredek, csúszós felázott, kőtörmelékes út vezet lefelé, minden lépést meg kell fontolni, ha nem akar az ember lecsúszni gatyaféken, kockáztatva egy csonttörést. Esőben ezek az utak szinte járhatatlanok, minden egyes kis kő, kiálló gyökérnek őrölünk kapaszkodó gyanánt. A meredek, rázós szakasz végén fellélegzünk! Mindenki leért épségben, most már szimpla erdei ösvényen haladunk lefelé, amin ha elcsúszik max nyakig saras lesz az ember. Jó egy óra gyaloglás után érünk nyakig sarasan a kocsikhoz. Egy forró levesre még betérünk az étterembe, egy kaffe és búcsúzunk a Kis-Fátrától.

Gondolom észrevetted kedves olvasó, ezúttal kicsit szegényes a fénykép állomány. Sajnos a fényképezőm, és a videó kamerám sem szereti az esőt, esővédő tok híján pedig, csupán addig fényképeztem, míg az optika be nem párásodott! A fotóstáskám is szétázott, pedig elvileg vízálló a gyártó szerint! Nos, ezt ne higgyétek el, ha a címkére ez van írva. Vízálló! Ha a táska maga az is, amikor kinyitod, hogy kivedd a fényképezőt, majd kattintás után visszarakod, biztos lehetsz benne, beleesik az eső akármilyen gyors is vagy! Tehát vigyázzatok a gépekre, a következő túrán még jó szolgálatot tehet.

2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra vasárnap

2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra

Egész héten igazi májusi, napsütés idő volt, persze hétköznap toltuk a melót, de eljött a hétvége! Nosza, nekünk sem kell több, gondoltunk egy merészet VMárk foglalta a szállást, csapódott hozzánk még öt cimbora, és uccu, péntek délután már a dugóban araszolunk Szlovákia felé. 

A várost egy óra araszolás után sikerül elhagyni, innentől viszont megállás nélkül megyünk. A célunk Chata-Vratna a Kis-Fátra szívében. Este 11-kor gurulunk a menedékház elé, kipakolunk, csekkolunk és pöckölünk söröket! Beszélgetünk nevetgélünk, így telik a péntek este.

Szombat reggel kipakoljuk a felesleges cuccokat a hátizsákokból, büfében reggelizünk, kaffe és indulás! 

Mai túra száraz statisztikai adatai 15km és 1500m szintkülönbség, ebben van hegycsúcs, kettő három, büfé és panorámaút fent a gerincen ezer párszáz méteren.

Nos, bemelegítésképp irány Grün, a menedékház ahol büfé és a szélben lengedező Szlovák zászló vár minket. A gyaloglásról sokat nem írok, a szokásos, szedjük a bakancsainkat, itt-ott saras csúszós ösvény, a napsütésben gyorsan kimelegedünk, lekerülnek a dzsekik, így érkezünk Grünbe. Na, tessék, csak írtam erről a szakaszról! 

Na, szóval, Grün háttérben a Kriván, hófoltokkal tarkítva, kezünkben sör kávé, leülünk a padokra majd megisszuk és haladunk tovább, most már Stefanova felé. 

Erről a szakaszról sem akarok írni, de nem tudom megállni! Lefelé haladunk, fenyves erdőben, ahonnét csodáljuk a Nagy-Rozsutec sziklás tömbjét, amint megmutatja magát a fák között. Nosza, gyorsan pár fotó, a tekintélyes mészkő tömbbel. De miért is? Erre egyszerű a válasz!Ha le akarod fényképezni a hegyet, ne mássz fel a tetejére, onnan nem láthatod! Ennyi! Nekünk van képünk, irány Stefanova, ahol tök véletlenül találunk megint egy büfét.

Mit tesz az igazi magyar a büfében? Rendel… és mit? Hát sört meg kávét! Igazából a fenét érdekli a hagyomány, nekünk a boldogságunkhoz most ez kell, meg hát fájdalomcsillapító, és izom görcs ellen is jó lesz!  Leteszteljük a felfelé kaptatón amiből jó sok van előttünk!

Már húzunk is felfelé! Lihegve, izzadva, kicsit szétszakadva, páran lemaradva, de mindenkit megvárunk, mert egy mindenkiért mindenki egy elv van érvényben még mindig. 

A Rozsutec itt már megmutatja tekintélyes méretét! Minél közelebb érünk, annál hatalmasabbnak mutatkozik, a törpe fenyves között meglátva tekintélyt parancsolóan magasodik fölénk vagy 600 méterrel. A tetején az emberek apró pontocskák, mint a hangyák olyan parányiak.

Minket nem rettent el a látvány, sőt épp ez ad erőt, ez adja a kihívást! Oda feljutni, onnan szétnézni, letekinteni a völgyekbe, látni Stefanovát, minta apró makett házakkal tarkított hatalmas terepasztal lenne az ember előtt. Nem is vesztegetjük az időt, felgyalogolunk a nyeregbe, ott szusszanunk és nekiveselkedünk az utolsó meredélynek!

A nyeregből füves havasi legelőn lépkedve haladunk, Veszi Lillamillának magyarázza lelkesen, nagy karmozdulatokkal a nyereg, és hágó közti különbséget. A füvet felváltják a fák, a fákat ismét fű, majd egy éles bal kanyar, majd egy földbe rögzített vaslétrán haladunk. A változatosság megvan, a meredekség azonban meredek és nem változik, a kilátás eltereli gondolatainkat a küzdelemről és a sós izzadságcseppekről.

Gyönyörű hegyek tárulnak a szemeink elé, mély völgy és a Nagy-Rozsutec füves egy két fenyővel tarkított keleti oldala. Az út sziklás kőzúzalékos keskeny ösvénnyé alakul, pár 10 centire már pár száz méteres szakadék tátong az út mellett. Szeles időben itt, nem életbiztosítás mászkálni, mindenesetre az időre panaszunk nem lehet, napsütéses időnk van, igaz egyre több felhő szaladgál az égen.

Láncos szakasz következik, majd az utolsó meredek sziklás rész, meg egy rövid keskeny ösvény és már fent is állunk a keresztnél. Ennyi volt, a panoráma meseszép 1610méteren, a Nagy-Rozsutes tetejéről szétnézve. Mi mást csinálhatnánk örömünkben, mint toljuk a fényképeket!
Csoportkép, vicces képek, közben körbejár a pálinkásflaska, örömködünk hisz feljutottunk a csúcsra, ami így leírva nem tűnik nehéznek. De mi tudjuk mibe került ide feljutni, hogy csodáljuk a panorámát ami meseszép!

Csúcson lenni jó, de az idő, indulásra késztet. Egyre több felhő van az égen és egyre komorabbak. Lefelé ugyanazon az úton megyünk amin felfelé, tehát láncos sziklás, meredély, szűk ösvény szakadékkal, na meg kőzúzalékos ösvényen korcsolyázunk lefelé.

A nyeregben összevárjuk egymást, és irány az 1609 méteres  Stone mellett elhaladva, a „panoráma út”, mely igaz emelkedik 300 métert pár kilométeren, de belátható róla a Kis-Fátra völgyekkel, sziklatornyokkal tarkított csodás vidéke.

Alattunk látjuk Günt kb. 500 méterrel alacsonyabban, az oda levezető út meredekségét szemlélve őrültség lemenni rajta. Főleg hogy lóg az eső lába! Elnézve a csapatot tovább menni viszont nagyobb őrültség! A következő lecsatlakozásig sokat kell gyalogolni, tehát itt lemegyünk, irány lefelé!

Kimerítő lefelé gyalogolni, az ember térdéről nem is beszélve! Akik sokat túráznak tudják miért mondom ezt! A lejtő felénél elfogy a türelmem! Elkezdek futni lefelé! Néhány perc után észreveszem páran szintén futnak lefelé. Egy bolond százat csinál elv itt is életben van!

Elsőként érek a menedékházhoz, pár képet lövök a többiekről amint igyekeznek lefelé a fekete sípályán.

A következő órákról pár mondat. Rendelünk forró levest, van aki sült kolbászt eszik, gurulnak a sörök, egyre jobb kedvű az elcsigázott társaság! A végén már énekesi vér is kiütközik! Magyar nóta csendül a Felvidéken, a székely himnusz is terítékre kerül, valamikor éjfél előtt indulunk a szállásunkra. Sötétben fejlámpákkal világítunk, szemerkélő esőben gyalogolunk fél órát. Kicsit bandázunk még, majd alvás, hisz vasárnap még egy kalandos nap vár ránk.
Fényképek:

2011.05.13-15. Szlovákia Kis-Fátra