Horvátország hegyei Risnjak, második rész

Kedd reggel 6-kor mennydörgésre ébredünk. Igazi magashegyi vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok és zivatar! A felhők száguldoznak az ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni életveszélyes. Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit….

Egy régi indián megfigyelés alapján, a magashegyekben, ha reggel vihar van, várni kell 10 óráig. Addig kiderül, milyen idő lesz. Nos, ez a mi esetünkben bevált! A felhők felszakadoznak, a szél gyengül és néha a napot is látjuk. Ebédelünk és délben már annyira jó idő van, hogy el is tudunk indulni. 

Azonban a napi tervünket módosítani kell! A bokám egész jól van már, viszont a vihar miatt elcsúsztunk időben. Így legyalogolunk a kocsihoz, ami a Platak menedékháznál várakozik és irány a tengerpart! Egy kis fürdőzés, ha már Horvátországban vagyunk. Este átgurulunk a szurdokhoz vezető út kezdőpontjához, ami a következő napi tervünk.

A felhőket elnézve délután ismét várható futó zápor, zivatar. Ha már itt vagyunk megyünk, a döntés megszületett. Bízunk a tengerparton jó idő fogad minket. Másfél óra gyaloglás a Platak menedékház, majd irány Rijeka, pontosabban a külvárosi rész. A kikötő után parkolunk, le a textilt, fürdőruha fel és már csobbanok is a kellemes hőmérsékletű vízben.

Sziklás tengerpart, gyönyörű tiszta víz, kikötő és gomolyfelhők. A nap sugarai sávokat rajzolnak az égre. A legjobb idő egy kiadós úszásra, 200 métert úszom befelé, a hátamra fordulok és élvezem a sós tengervízben a szelíd hullámok ringatását.

Csak cápa ne úszkáljon errefelé, villan át a fejemen. De amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan távozik. Kicsit lubickolok még, megfordulok és tempózok kifelé a part felé. Mezítláb vagyok, így a part közelében figyelek, nehogy rálépjek egy tengeri sünre. Igen kellemetlen lenne.

Anita a parton pancsol, csak a lábát lógatja a vízbe, neki a 22 fokos víz még hideg. A nap szép lassan alábukik a horizonton, narancssárgára festve az égboltot. A levegő gyorsan hűl, amint a napsugarak már nem melegítenek. A sós tengervizet szeretnénk lemosni, azonban a parti zuhany nem működik. Megszárítkozunk felöltözünk, bakancsot húzunk és irány a holnapi túra kiindulópontja.

Sötétben érkezünk az éjjelt a kocsiban töltjük. Valahogy nincs kedvünk sátrat állítani, pedig kényelmesebb lenne. Ezúttal a lustaság győzedelmeskedik.

Reggel az első napsugarak ébresztenek. Gyorsan reggelizünk fogmosás és indulunk a Mudna Dol szurdok felé. Elnézve a hegyek feletti sötét felhőtakarót sejtjük, nagy valószínűséggel szárazon nem ússzuk meg a mai napot.

Akkor gyaloglás, makadámúton, villanypásztor mellett átjárót keresve, bozótos mellett, pontosabban keresztül rajta mert ott vezet a szűk ösvény. A levegő jó meleg és még párás is, amikor alig kap levegőt az ember. A lábam fásliban, a bakancs szorosan befűzve, szerencsére a két nappal korábbi félrelépés, pontosabban részleges szalagszakadás már egész rendbejött. Igaz vigyáznom kell a lépésekre, de már közel a saját tempómban tudok haladni.

Amíg ezt leírtam már meg is érkeztünk a szurdok bejáratához közeli réten álló útbaigazító táblához. Ha kételkedtek nézzétek meg a fényképet! Ott a táblán a felirat. Innen egy rövid szűk ösvény vezet a szurdok bejáratát jelző táblához.

A tábla után, köves patakmederben haladunk, olyan mint egy átlagos patakmeder. Széles völgyben folyik a víz, a fák lombkoronája összeér a patak felett. Pontosabban a meder felett, mert most ebben az időszakban víz az nem folyik benne. Viccelődhetnék, egy régi szakállas viccel. Honnan ez a sok kő? A patak hozta ide. Oké, de hol a patak? Elment kőért.

Na viccet félretéve, az útbaigazító táblára a tisztáson, nem véletlen írták a „canjon” feliratot. A meder lassan változik, a két oldalon 40-50 méterrel magasodik a szurdok sziklafala fölénk. A kövek itt már nagyobbak, kerülgetjük őket.

Már párszor leírtam a receptet, ha valaki szeretne egy izgalmas szurdokvölgyet készíteni a kertjébe. Első lépés: végy egy mészkőhegyet, ha nagy kerted van, akkor egy egész mészkőhegységet. Abban jobban mutat a mély szurdok. A tetejére tegyél egy forrást, és várj pár millió évet, és már kész is a szurdok. Lehet dekorálni is ízlés szerint! A sziklafalakra mohát, páfrányt, egy-két fát a magasabb kiálló sziklákra, szóval csak kreatívan!

A mi szurdokunk vonalvezetése két oldalon meredek sziklafal, kanyon jellege 8 pontos. Anita mosolyogva viccel, lehet egy sziklafal lesz a végén, és mehetünk vissza. He-he jó vicc! Ha ott lesz, megmásszuk! Vissza nem fordulunk!

Kicsit gyalogolunk, egy nagy követ megkerülve, jön a meglepetés! A sziklafal ott magasodik előttünk, a teteje cirka 20 méterrel lehet magasabban a kobakunknál!

Miután kiolvadt az arcunkra fagyott mosoly, odagyalogolva látjuk a sziklába vasalt utat, amin kényelmesen felmászunk a felső részre. Persze ezt leírni egyszerű! De ott menni felfelé a vasalt úton kötélbiztosítás nélkül 20 méteres magasságban, mikor csak az ügyességében bízhat az ember, elég szívdobogtató érzés.  Az adrenalin erre a napra már benne van a vérünkben!

Az utolsó létrafok után, egy jakuziban találjuk magunkat. Ha most itt folyna a patak, nyakig csúsznánk a vízbe, majd egy vízesésben kellene felmásznunk pár métert. Más út nincs a továbbhaladásra, ezúttal azonban száraz lábbal mászunk ki a medencéből.

A szurdok ezen a szakaszon összeszűkül, a szűk járatot átérem a két kezemmel. Az erózió megtette áldásos hatását! Kilazította a köveket a falból, egy sziklaomlás esetén innen, ebből a szűk járatból nincs menekvés! Ezért csendben lépkedünk, nehogy meginduljon egy-két kő. Egy nagyobb szikla legurult egy lankásabb helyen. A derék vastagságú fákat úgy döntötte ki, mintha fogpiszkálók álltak volna az útjába. Pedig nem magasabb a kő, mint én a magam 172 centijével.

A kanyon még tartogat meglepetést számunkra! Az előttünk álló utolsó szakaszon a sziklába vasalt, abból kiálló betonvasakba kapaszkodva tudunk továbbhaladni. Már ahol ez még megvan, mert az víz és a törmelék ezeket sem kíméli! Egy-egy nagyobb zivatar után itt hatalmas erővel zúdul lefelé a víz. Most jó hasznát vesszük a sziklamászó tudásunknak.

A kövekről mohák lógnak, a természet nagy túlélői, nagyobb repedésekbe kapaszkodva gyökereikkel dacolnak a természet elemeivel. A fák ilyen körülmények között is találnak életteret maguknak.

A legfelső szakaszban a szurdok árokká zsugorodik, majd kiérünk a fák világából, a tűző napsütésre. Innen fentről visszatekintve, látjuk a szurdokot, amint végighúzódik a hegyek között. A fűszálak ezreivel zöldre festett hegyoldal, a gyenge magashegyi szélben lengedező, tengernyi fűszál látványa, a sötét gomolyfelhők, amint komótosan úsznak az égbolton, a lankás hegytetők közötti völgyek, amit sötétzöld színű lombhullató fák töltenek ki. 

Ez az a panoráma, ami arra csábít gyere, heveredj le és pihenj, ne is menj tovább, hová mennél!? A csábításnak nem tudunk ellenállni, amint találunk egy árnyékot adó fát, meg is állunk ebédelni, azonban nekünk egy erdő közepén kidőlt fa adja az asztalt, a székünk pedig egy kisebb kidőlt farönk.

Hát igen, a panorámát feláldoztuk a kényelem oltárán. Tűző nyári napon ebédelni nem épp a legkellemesebb, de itt a hűs árnyékot adó fák között, mégiscsak jobban esik az étel.

A kései ebéd után továbbhaladva, a Hahlic menedékház felé gyalogolva a fűvel borított lágy vonalvezetésű hegytetők látványát, a gyülekező egyre sötétebb és mélyebbre ereszkedő gomolyfelhők teszik teljessé, némi aggodalomra adva okot.

Felérve a Dnic csúcsára a szél iránya megváltozik. Már sejtjük, nagy valószínűséggel lefelé menetben esőt kapunk. Sokat nem is időzünk a sziklás csúcson, irány a menedékház!

A házhoz érve látjuk, ezúttal nincs itt senki, hétköznap hétfő lévén ezen nem lepődünk meg. A ház komfortos faház, padokkal és forrással. Mi a padoknál pihenünk, eszünk pár falatot. Egy szürke felhő kúszik be fölénk szép csendben, és már csöpög is az égi áldás. 

Ideje indulni! Csomagolunk és szedjük a bakancsinkat! Ha szerencsénk van lentebb ereszkedve megúszhatjuk! Bő negyed óra ereszkedés után a szemerkélés abbamarad, csupán a völgyből felkúszó felhőtől a látótávolság 5-10 méterre zsugorodik. Szerencsére az ösvény jól követhető, a tájoló mutatja az irányt. Elérve a lombkorona szintet a fák között egy mennydörgés és ismét rákezd az eső! Gyorsan előkapjuk az esőkabátokat, épp magunkra terítjük, mikor rákezd úgy istenigazából! Ezt kifogtuk! Szerencse, hogy nem a gerincen, nyilt terepen kapott el minket! 

A vihar közepe mellettünk halad el, a villámok így kicsit arrébb cikáznak! Az esőcseppek kopognak az esőkabáton, a szél is felerősödött hirtelen, a fák védelmében vígan gyalogolunk, azonban kiérve egy nyílt szakaszra már érezzük a vihar erejét!

A kocsihoz érve leizzadtan azon gondolkodunk le kellene zuhanyozni valahogyan. Anita nagy ötlete, álljunk ki az esőre! Uccu, esőkabát le és már fürdünk is a meleg nyári zivatarban! Egy kis szappan, törülközés és már babaillatúan kocsikázunk tovább a következő napunk kiinduló pontjához.

Innen már csupán összefoglalom. Este 7-től esik, de rendesen egész éjjel az eső. A kocsiban alszunk, a francnak sincs kedve sátrat állítani. Reggel még mindig esik, így a délelötti rövid túrát kihúzzuk, hazakocsikázunk. Itthon délután a verőfényes napsütés és 30fok fogad minket Sümeg váránál. 

Egy kis várnézés, egy pizza és irány Sopron, könyveket veszünk fel és Pest a célpont. Másnap már indulunk Erdélybe könyveket vinni erdélyi testvéreinknek.

2011.06.04-08. Horvátország, második rész

2011.06.04-08. Horvátország hegyei Risnjak

A legtöbb embernek Horvátország hallatán a csodás tengerpart jut eszébe. Azonban a tengerparttól pár kilométerre találjuk a Risnjak nemzeti parkot, 1500-as hegyekkel, ahol gazdag élővilág fogadja a turistát. Farkasok, medvék, vadmacskák és a hegység névadói a hiúzok is élnek itt szép számban.

Ezúttal ide tartunk, ezt a csodás világot járjuk be, ha nem is teljes szeltében-hoszában, de egy részét biztosan megismerjük. Három nap sátras vándorlást terveztünk Horvátország e csodás szegletében.

Budapestről ketten indulunk Anitával szombat délelőtt 9 körül, pár óra kocsikázás után este 17:00-kor parkolunk a Platak menedékháznál. Nem vettük sietősre a figurát, megálltunk itt-ott amott, nézelődni kicsit. A házban a helyiekkel beszélgetünk próbálunk információt szerezni a szállásként kinézett egykori katonai bunkerről, meg a már nem működő menedékházról fent a Snjeznik csúcsa alatt kicsivel. A felszolgáló készségesen segít, majd segítségül hívja a pultnál ácsorgó az itteni hegyeket többé-kevésbé ismerő középkorú urat. Negyed óra beszélgetés után, elkortyoljuk a sörünket, kávénkat, hátunkra kapjuk a hátizsákot és nekilódulunk a hegyeknek!

Kicsit elcsúsztunk időben, de nincs olyan messze a hegycsúcs. 4km gyaloglás vár ránk 400méteres szinttel, nagyjából másfél óra szépen kényelmesen, még világosban simán felérünk. Gyönyörű erdőben vezet utunk, előbb egy makadámúton majd ösvényen gyalogolunk. Pár nappal ezelőtt esők áztatták a vidéket, az út kicsit sáros. Lepillantva egy friss medvelábnyomot találunk, a bundás épp az ösvényen gyalogolt előttünk, lehet csak pár perccel hamarabb. Csupán reméljük, a medve már arrébb cammogott, találkozni nem szeretnénk most vele. Én megyek elől igyekszem jobban szemlélni az erdőt, kicsit hangosabban beszélünk vegyen csak észre a bundás, és legyen ideje kikerülni minket.

19:45-kor már a csúcs alatti útbaigazító táblánál álunk, amire 25 percet írtak. Feltekintve az égre szürke felhőket látunk közeledni a tenger felől. Ez nem néz olyan jól ki! Ebből lehet égi áldás! Két kattintás a fényképezőgéppel, és indulunk. Előbb sziklás, majd igen meredek szakasz következik. Elérjük a határt, ahonnét csupán fű és kő övezi az ösvényt. 

Amint kiérünk a fák alól, már látjuk, mi van felettünk. A hegy beleveszik egy szürke felhőbe, amiből szemerkélni kezd az eső. Így jóval a naplemente után, ez igen rosszkor jött! Eddig ráértünk, most azonban a hirtelen jött sötétedés, és köd siettet minket! A teljes sötétig talán 10 percünk maradt, ennyi idő alatt kell megtalálni a házat! Megbeszéljük gyorsan, az ösvény jól követhető, ezért előremegyek, a legmagasabb ponton találkozunk!

Az ösvényen kilépve gyorsan haladok felfelé, azonban a szemerkélő esőben a köves, sziklás rész már lelassít. A fehér mészkő csúszik, minden lépést meggondolok! Azonban az idő szorít, esőkabátot sem veszem elő, arra most nincs idő! Már alig látok valamit, a látótávolság már 10 méteren belül van. Nagyon gyorsan sötétedik, ez a felhő jól kibabrált velünk! Fontolgatom elővegyem e a lámpát, de ebben a ködben nagy hasznát nem venném. Ránézek a térképre, itt van a közelben, a csúcs alatt kicsivel. Ha ez lenne itt a csúcs, akkor ott kellene lennie a háznak. Elnézek oldalra, mintha egy tető sziuletje lenne pár méterrel lentebb.

Ez lesz az! Csak le kell ereszkednem pár métert, megyek is lefelé, kamera kezemben, közben kommentálom az eseményeket! "A kövek csúsznak az esőtől, elég egy rossz lépés és az ember kitöri a bokáját!" Amint ezt kimondtam megcsúszok, a hátizsák oldalra kilendít, talán fél méter csúszás után szerencsétlenül megakad  a bakancsom egy kiálló kőben, és egy reccsenéssel magam alá fordul a bokám! A fájdalom belehasít a lábamba, mintha szét akarna repedni, pár pillanat múlva érzem, kezd feldagadni! Leveszem a hátizsákot, rövid időn belül az éles fájdalmat felváltja a lüktető érzés, és egy tompább fájdalom. A ház megvan, most már csupán valahogyan vissza kell mennem a csúcsra, Anitával ott kell találkoznom, ha itt maradok elsétál felettem, ebben a ködben, sötétségben észre nem venne. Egy lábbal, két kézzel kapaszkodva felmászok a meredek sziklán.

A két perces út majd 10 percembe kerül, de felküzdöm magam, épp jókor! Talán fél percet lihegek, mikor meglátom Anitát a ködből előbukkanni. Elmesélem mi történt, nem akarja elhinni! Azt hiszi szívatom, de mikor meglátja, nem birok rálépni rádöbben, itt most tényleg baj van! Lefelé út kicsivel könnyebben megy, de szorítom a fogam, a ház teraszán felállítjuk a sátrat, leveszem a bakancsot. Egyből láthatóvá válik mi a történt! Ekkora mázlit! 

A drága bakancs megérte a pénzt! Részleges szalagszakadással megúsztam! Bele sem merek gondolni hogyan nézne ki a bokám, ha túracipő lett volna a lábamon, ami nem fogja a bokát! Igaz feldagadt, kicsit bevérzett de ha rögzítem, és nem billen meg oldalra, még járni is tudok. Elő a csodakrémet, egy kis woodoo kezelés, és már készítjük is a vacsorát! 

Eszünk és alvás! Holnap túra, ha már ennyit utaztunk, szabit vettem ki akkor menni akarok! Ja és mellékesen a felhő talán 15 perc alatt továbbállt, csillagos égbolt alatt ettünk és csodáltuk a kilátást.

……………………………………………………………………….

Hétfő reggel nyújtózkodom, megmozgatom a lábam, egész jó! Felöltözöm, fásli kerül a zoknira, majd bakancsot húzok a szárát jó szorosra, fogja csak a bokám! Teszek egy két próbalépést. Hát nagy túrát mára nem kell tervezni! Elég lesz két heggyel arrébb lévő volt katonai támaszponthoz elgyalogolni. Minden felesleges felszerelést eldugunk a törpe fenyvesben, csupán a legszükségesebb cuccok maradnak a zsákjainkban.

Reggeli után nekiindulunk, fel a Snjeznik csúcsára, ami pár méterrel a ház felett van. A bokatörős uton megyünk fel, minden második lépés fájdalmas. Mire felérek, bemelegszik a lábam, a kilátás pedig kárpótol minden szenvedésért. Amerre nézünk mindenfelé hegyek, sziklák és gyönyörű erdők, amik egészen a csúcsokig kúsznak fel a hegyekre. Az égbolton gomolyfelhők gyülekeznek, komor hangulatot adva a tájnak. 

Ez a hegytömb a Dinári Alpok hegyláncainak része, valamint elválasztja az Adria és a Fekete-tenger vízgyűjtő területeit. A legmagasabb pontja az 1528 méter magas Veliki Risnjak, ami ott magasodik előttünk, pár óra gyaloglásra.

Akárcsak a Dinári Alpok hegyláncainak nagy részére, a park hegyvidékére is a mészkő és a dolomit jellemző, amelyet különböző formákban láthatunk, mint a víznyelők, kavernák, sziklafalak. Mivel a mészkő nagyon porózus, a vidéken számos forrás és vízfolyás található.

Kigyönyörködtük magunkat, irány lefelé a nyeregbe, majd a két heggyel arrébb lévő egykori katonai bázis. A szél felerősödik a felhők a völgyből felmásznak a hegyoldalon, majd a nyereg túloldalán alábuknak. Visszatekintve a csúcs a menedékházzal, már felhőbe burkolózott. Mi még épp elkaptuk a szép kilátást!

Fájós lábbal közel két órás gyaloglás után jutottunk el a támaszponthoz. A kerítés már csupán imitt-amott van meg, a kapu tárva-nyitva könnyedén besétálunk. 

Egy több emeletes ház, ami valószínűleg a katonák lakhelyéül szolgált, most felújítás alatt áll! Lehet menedékházként szeretné valaki üzemeltetni.

A támaszponton szétnézünk, a lokátorok egykori helye kiváló menedékként használható, szél és esővédett! Csupán kicsit kemény az alvás a beton ajzaton. A kilátás viszont lenyűgöző, látjuk a Snjeznik magyarul, Hóhegy 1506 méteres csúcsát, ahol az ideiglenes táborunkat hagytuk.

Pár lépéssel a hegytetőtől pár szellőzőt találunk, alatta pedig egy bunker bejáratát. Kicsit bemegyek a sötét folyosóba, egy függőleges járatban lemászok aminek az aljában két-hárométeres, valószínűleg esővíz áll. Beleesni igen kellemetlen lenne! Épp be tudok száraz lábbal lépni a vízszintes folyosóba. Pár 10 métert haladok majd visszafordulok, pedig sok érdekesség lehet arrébb. De inkább visszamegyek.

A bázis után irány visszafelé a Snjeznik, de egy másik úton, így egy csúcsot útba ejtünk, ahová kis sziklamászás árán tudunk feljutni. A kilátás itt is pazaer, pihenünk kicsit, csodáljuk a hegyeket, mi mást is csinálhatnánk! A Snjeznik ott magasodik nem messze, de 200 méterrel magasabban, és egy mély völgy van köztünk. Tehát előbb lemegyünk, 100 méter szintet, aztán jön az emelkedő.

Pár kép erejéig időzünk negyed órát majd indulunk. Lejutunk a völgy aljába ahol egy barlangra leszünk figyelmesek! A szélére merészkedve ámulunk a mélységén, kötél nélkül bele nem tudunk menni, beleesni pedig nem szeretnénk. Megcsodáljuk majd szedjük a lábunkat, indulunk fel a Snjeznik csúcsára ahol az éjjelt fogjuk tölteni.

A felfelé vezető út meredek, az erdőt hamarosan felváltja a törpe fenyves. Itt a turista utat nem nagyon tartják karban, rendesen benőtte a fenyves, szó szerint átvágjuk magunkat rajta. Felérve csúcsra már csupán pár méter a ház. Kicsit szétnézek, a ház körül. Az alsó részen, a terasz alatt, valaki leszakította a téli menedék ajtaját, így bevackoljuk magunkat.

Bent egy emeletes ágy fogad minket, az alsó szintet foglaljuk el, a felsőre kiteregetjük a ruháinkat száradni. Előkerül a gázfőző és már készül is a vacsora. Eszünk iszunk majd naplemente megcsodálása után alvás. A vasajtót kötéllel rögzítem, nehogy egy medve meglátogasson éjjel minket. Az étel illata idecsalogathatja, így viszont nem tud bejutni. A bokám bedagadva, felpockolom így talán reggelre lemegy a duzzanat.

………………………………

Kedd reggel 6-kor menydörgésre ébredünk. Igazi magashegyi vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok, és zivatar! A felhők száguldoznak az ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni életveszélyes. Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit, talán 10 után tudunk indulni...

Folyt. köv....

2011.06.04-08. Horvátország, első rész

2011.05.20-22. Bükk barlang javítás

A Bükk az ország tüdeje, védett és gondozott, nagy kiterjedésű vadon, amelynek tájképi szépsége és élővilága felejthetetlen élményeket nyújt a kirándulóknak. A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről kapta. A Bükkben található Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár. Fő összetevő kőzete a mészkő és dolomit, amiben rengeteg barlang alakult ki az idők folyamán. Jelenleg 1115 barlangot ismerünk a Bükkben, amik közül sok képzettség nélkül is látogatható.

Mi most péntek délután 17:00-s, pesti indulással, az egyik barlang felé tartunk, ami az elmúlt években többször adott meleg, kényelmes menedéket a téli mínuszokban. A nevét szándékosan nem írom le, aki járt ott az ráismer! Az utóbbi időszakban egyre ismertebb a barlang, egyre többen járnak oda, ami nem feltétlenül baj. Addig, amíg egy vandál, rombolni vágyó ember, aki éppen ott vezeti le az indulatait, mert mondjuk az asszonynak volt igaza valamiben, és ez az ő lelkecskéje, egója nem bírja elviselni és tönkre nem teszi, mint anno 2007 környékén, mikor teljesen kiégett.

Télen mínusz 15 fokban, térdig érő hóban gyalogoltunk fel 8km és 650 szintet. Éjfél után érkeztünk a szálláshoz. Kellemetlen lenne, ekkor szembesülni azzal, valaki kedvtelésből lerugdosta a kályhacsövet, leszakította az ajtót vagy sorolhatnám, mi mindent lehet tönkretenni. Ötleteket nem adok, de ennyi elég is lenne, az éjjelt ott nem tölthetnénk! Tehát mehetnénk vissza az autókhoz, éjjeli menetelésben. 

Ez még az edzettebb túrázóknak is megerőltető lenne, nem beszélve a lelkes amatőrökről. Összefoglalva bizony nagy bajban lennénk! Ezért fontos, kedves olvasó, ha ilyen helyen jársz mond el az embereknek akik ott vannak! Erre a helyre vigyázni kell, hisz ez ad menedéket azoknak, akik az erdő útjait járják. 

Lehet egyszer te leszel az, akinek egy vihar után, vagy egy eltévedés után egy ehhez hasonló szállás fog menedéket adni. Gondolj bele, mennyire fogsz örülni, mikor átázva, elfáradva, sötétben rátalálva a menedékre, bekészített száraz fát találsz a kályha mellett, amit az előtted napokkal, vagy hetekkel ott járó vándor gyűjtött össze, és hagyott ott. Régi szabály, legalább egy begyújtásra való fát hagyjál a menedékben. Én mindig rengeteget tárazok a következő vándornak. Bár, sokan tennék ezt.

Kicsit elkalandoztam, de térjünk vissza! Felsőtárkány, este Kacsna fut be utoljára. Egy kaffe, másoknak sör, és megyünk parkolni, majd zsákolunk és 21:30 kor indulunk felfelé a sötét erdőben. 

Bástya mint a Spongya bob úgy néz ki a hátizsákra kötözött ajtólappal, ami ráadásul rendszeresen beleakad a fák ágaiba. Mi hátrébb, ezeknél a beakadásoknál jókat nevetünk a küzdelmein! Vicces látni, ahogy hátrahúzza a faág, majd próbálja kiakasztani és valahogyan átbújni a lelógó ágak között. Persze jó barátok révén, segítünk neki. Felfelé a Bükk fennsíkra a legrövidebb utat választjuk. Lápán felfelé, ahol csupán egy apró vadcsapás vezet. A keskeny út mindkét oldalán derékig érő csalán! 

Akik térdnadrágban jöttek azok rendszeresen felszisszennek! Reumások viszont garantáltan nem leszünk, a hosszú nadrág sem nyújt 100%-os védelmet! Meredek úton felfelé a hold a lámpásunk. Majdnem telehold van, így a lámpáink pihennek a zsebeinkben, azonban a holdfény csodás hangulatot varázsol az erdőnek. Ilyenkor terepen lenni…

Nos mielőtt elérzékenyülnék, elmondom! 

Éjjel fél egyre érünk fel a barlanghoz. Elcsigázottan, fáradtan, de itt vagyunk! Bevackoljuk magunkat, a sok hideg téli éjjelen, oly jó meleget adó kályhát ezúttal nem gyújtjuk be. Hálózsákok melege ezúttal épp elegendő lesz, ringatni nem kell a csapatot.

Ugorjunk az időben pár órát. Végre egy olyan szombati túra amikor mindenki akkor kel, amikor szeretne. Én nyolckor ébredek, a többiek javában horkolnak még. Az ébresztő most elmarad, óvatosan megyek ki az ajtón, nem szeretném felébreszteni őket. Persze az ajtó nagyot puffan, mikor kinyitom, de aki alszik azt nem zavarja. Kint pár képet lövök. Érdekes, pár perc múlva szálingóznak kifelé a többiek is.

A táj csodás, a fák levelei között szép panoráma tárul a szemeink elé, lelkünk megnyugszik, átvesszük a természet ritmusát, azonosulunk vele. A fák zöld lombkoronát növesztettek, a virágok legszebb pompájukkal, szép színessé varázsolják a talajt. Éjjel ebből nem sokat láttunk, most elvarázsolódunk a látványtól. Már csak egy jó reggeli hiányzik. 

Ágakat gyűjtünk, felaprítjuk és a tűzrakóban már vidáman lobog a tűz. Bástya egy vastag ágat húz a tűz fölé, egyik bégére egy nagy követ rak, a másikat késével megfaragja. Éppen annyira hogy a bogrács ne csússzon le, megakadva pont a tűz felett lógjon.

A lányok hagymát, krumplit pucolnak, kolbászt aprítanak, mindenki serénykedik, mindenki kiveszi a részét a munkából. Bástya a főszakács, hamarosan már rotyog is a bográcsos! Felöntjük vízzel…

Na, itt parkoljunk kicsit! Itt fent forrás nincs, a legközelebbi vételi lehetőség 250méterrel lentebb és 2km gyaloglásra van odafelé és persze vissza is ugyanennyi. Itt minden csepp víz arany árban van! Sok izzadságcseppbe kerül a pazarlás. Két napi víz, plusz a bográcsos az koponyánként három liter víz, két napra. Nagyon be kell osztani.

Visszatérve a barlanghoz, a bográcsos elkészült, jóízűen falatozva a tüzet körbeülve beszélgetünk, megebédelünk. Pocakok tele, örülünk a közös munka eredményének, jöhet az ejtőzés! Előkerül egy csomag tökmag, amit elropogtatunk.

Pihenő után jön a következő feladat, ami utunk célja, amiért idejöttünk! A régi ajtó fából készült erős, masszív, viszont sötétté teszi a barlangot. Bástya nagy ötlete, polikarbonát lappal cseréli le a régi ajtót. Igaz, nem természetes anyag, de átengedi a fényt, világosabbá, otthonosabbá teszi a barlangot. Előkerülnek a szerszámok, kalapács, véső, csavarhúzó, talán egy óra és már teszteljük is milyenné vált a barlang. Tetszik, sokkal jobb lett! Bástya, megérte felcipelni a lapot!

A küldetés sikeres, jöhet egy kis séta a környéken! Nekem valahogyan nincs kedvem menni. Inkább pihenek, túrákat tervezek, süttetem a hasam a barlang mellett, és nem mellékesen vigyázok a cuccokra. Igaz, ide többnyire turisták jönnek, ők nem viszik el a felszereléseket. De elég egy hülye, aki önző módon megörül milyen jó cuccokat talált, és kénye-kedve szerint válogat a hálózsákok között.

Vígan írogatok, mikor lépésekre figyelek fel. Három „kék túrázó” érkezik. Elcsodálkoznak, hogy itt találnak. Leizzadva érkeznek, egész nap úton voltak, Szarvaskő felé tartanak. Megpihennek, megkínálom egy kis pálinkával őket, mosolyogva elfogadják. Jó fejek, nem most kezdték a szakmát. Később egy egész csoport érkezik. Ők csodabogárnak tartanak, milyen bátrak vagyunk, hogy itt merünk aludni! Teljesen lepadlóznak, számukra ez lehetetlen, nekünk természetes.

Késő délután hűvösre fordul az idő, bevackolom magam a barlangba, felélesztem a tüzet, megmelegítem a bográcsos maradékát. Ekkor érkeznek a többiek, elmesélik merre jártak. Bástya ezúttal is kitett magáért! Kis séta, ami 5km, de 5 órába telt mire visszaértek! Jó kis terep, szikla, meredély, bozótos minden, ami egy kis óvatos sétához illik. J

Tűz köré kuporodva, van aki finomságokat sütöget, van aki bográcsost eszeget. Beszélgetünk kellemes nyugodt hangulatban telik az este. Vidám nevetéssel telik meg az erdő, később a barlangban folytatjuk, késő este hajtjuk álomra fejünket.

Lépjünk át a vasárnapra, korán ma sem ébredünk. Reggeli kávé elengedhetetlen, reggeli után kiköltözünk a barlangból. Elbúcsúzunk a barlangtól, megfogadva ide visszajövünk, télen amikor kemény hideg lesz, leteszteljük milyen jó munkát végzett Bástya.

Nos, irány Felsőtárkány, természetesen gyalog, első állomás a „romantikázó hely”. Igaz most nappal csodáljuk, a történetét most nem mesélem el, a lányok tudják! J

A második kihagyhatatlan látnivaló az oly sokszor megcsodált, az év minden szakában fenséges látvány nyújtó, a bükki kövek legimpozánsabb tagja, a híres Tar-kő, a maga 949 méteres magasságával.

Imó-kő forrásbarlangot is utunkba ejtjük, mivel csupán nagyobb karsztvíz állásnál működik, ezúttal páran bemásznak a barlangba. Én inkább a sziklafalra mászok, egy kis oldalazást gyakorolni.

Hát innen már pár kilométer és megérkezünk a kocsikhoz. Egy gyors kupaktanács közben feldobom az ötletet, Egerben van egy jó palacsintás, ezt meg kell kóstolnotok! Kétszer nem kellett mondani, már farolunk is az étterem elé, rendelünk majd halálra esszük magunkat! van aki sós húsos, más édes habos palacsintát rendel. Mindenesetre pocakjaink gömbölyödnek, a nadrágszíjakon engedni kell kicsit. Méltó lezárása ez a hétvégének! 

2011.05.20-21. Bükk barlang javítás