2011. szeptember 26., hétfő

2011.03.20. Biatorbágy


Közeli túrahelyet választottunk mára és nem csak azért, mert a héten a negyedik napi túránkra indultunk, hanem mert szerettük volna megmutatni, hogy a közelben is vannak szép, kirándulásra érdemes helyek. Így esett választásunk Biatorbágyra és a Budai-hegyek déli peremére.
A parkolás nehézségei után első célállomás a Viadukt, mi más. Matuska Szilveszter 1931-es esetéről gondolom nem kell sokat mondanom, a történettel nagyjából mindenki tisztában van. A táj az évtizedek alatt nem sokat változott ellentétben a városképpel. 
Az ipari fejlődés és ezzel párhuzamosan a környék beépítése szinte kézzelfoghatóan megnőtt. Sokat így nem is időzünk, irány a természet. 
A Szily kápolna az erdő csendjében meghúzódva elrejtőzik, szinte elmegy mellette az ember, ha nem keresi.  Ám a Kő-hegy csúcsa és páratlan kilátása, melyhez a piros jelzés vezet, összetéveszthetetlen, főleg emelkedője révén. 
Aki egyszer már ott felkapaszkodott, újra arrajárva már ismerősként liheg felfelé menet. A sziklaperem tövében megbúvó esetleges kaptárkövekről senki nem tud biztosat mondani, így nem is időzünk, megyünk egyenest a Három-sziklához
Itt mindenki eldobja, ami a kezében van, s kinek a fényképező az első, amit magához ragad, kinek a vizes palack vagy a szendvics. 
Az erős cúg viszont nem nagyon marasztal minket, hamar pakolunk és továbbállunk. Kis ereszkedő, majd újabb kaptató, kis vízszintben bolyongás és máris Sóskút határában vagyunk
Kis rövidítést eszközölünk, melynek vége természetesen akadály, majdhogynem kerítésmászás lett belőle. Azonban ügyesen megoldjuk a helyzetet, s hamar a helyi vendéglátóipari egységben találjuk magunkat. 
Itt páran lecsatlakoznak tőlünk, a többiek viszont egy tea elfogyasztása után menetelnek tovább. Sóskút letermelt partoldalába felkapaszkodva bekukkantunk a barlangba picit, majd a Peca-tó a következő főbb állomás, majd a kihagyhatatlan Nyakas-kő. 
Ez a felső triász korából ránk maradt üledékes kőzetképződmény, melyet az idő és főként az időjárás alakított ilyen különlegesre, mindenkit mászásra késztet. Lapos platójáról messze belátni a vidéket, nem csoda, hisz a legközelebbi domborulatok több tíz km távolságban húzódnak, ez most a Duna egykori ártere, a Pannon tenger sík feneke. 
A folytatásban következő Száz lépcső talán még ennél is lenyűgözőbb látványt nyújt, kis Grand-kanyon a maga félig letermelt partoldalával. Mondjuk morzsalékos oldalában felkapaszkodni már maga a küzdelem, de a szépségért meg kell szenvedni, ezt már régóta tudjuk!!! 
Jelzett úton, a partoldal és a telkek keskeny sávjában haladva régi idők szőlőművelésének nyomait találjuk az elhagyott pincék és egy kutyamúmia személyében. 
A Rédey kúttól nagyjából már csak ösztönből haladunk vissza Biatorbágyra. Egy megérdemelt pizzára beülünk egy közeli étterembe, beszálgetünk, nagyokat nevetve majszoljuk az óriás pizzákat. Pár napra  maradandó izomlázzal lábunkban térünk haza ma is a hét utolsó túranapján.

2011.03.20. Biatorbágy

2011. szeptember 22., csütörtök

2011.03.19. Gerecse, Bajóttól Dorogig Kiss Csaba vezetésével


Esős, szemerkélő szombat reggel. Dorog vasútállomás melletti buszmegállóban várakozunk. Pár perc múlva megérkezik a busz, felszállunk, Bajót központig utazunk vele. Innen gyalogosan megyünk tovább. De ne rohanjunk ennyire! A kiskocsmába egy teára, szendvicsre csak betérünk, a kamáslit itt kényelmesebben tudjuk felvenni.
Hát vágjunk neki! Irány a Bajóti Öreg-kő, természetesen gyalogosan, hiszen túrázni jöttünk! A községet elhagyva kb. 40 perc gyaloglás után megérkezünk egy táborozó helyhez.
Zsákokat le, lépcsőkön fel, irány kis pihenőnek a barlangok. Mindkét barlang príma bivakhelynek, a felső kürtős barlang pedig a sziklamászók kedvelt gyakorlóhelye is egyben. 
A kíváncsiabbak a csúszós úton még tovább kapaszkodva a barlang feletti sziklákhoz felmenve a kilátásban is gyönyörködhetnek, s amilyen mázlink van, a borongós idő ellenére még az Alacsony Tátra vonulatait is láthatjuk.
Vissza a zsákokhoz, majd tovább a kék jelzésen. Mogyorósbányáig sima utunk van, kisebb emelkedők, de ennyi belefér. Igaz a szokásos pihenőre és frissítőre vágyunk, keressünk hát valami alkalmas helyet. A jól bevált kocsma zárva!!!? De valami megoldást találni kell, bátortalanul benézünk egy étterembe.
Nyakig, de legalábbis bakancsig sárosan megkérdezzük a pincért, hogy elfogyaszthatnánk e itt kis elemózsiánkat. Persze, fáradjunk beljebb, mit hozhat azon kívül…
Nagyon udvariasan, igazi vendéglátós módjára kapjuk a kiszolgálást, meg is vagyunk elégedve teljesen. :) Evés, ivás és vízimalom nézés után megyünk tovább.
Nagy-Gete tetején a szeles időben is belefér még a mókába egy póznamászás, még a tériszonyosoknak is. De ami sokkal érdekesebb az a csúcsközeli egykor volt katonai bunker, ami meglepő módon még most is nagyon jó állapotban van.
Egy ajtó, egy ablak, egy kályha, aminek a tetőn még helye is van, a kis virágoskertet rendbe hozni, s máris takaros kis menedékház lenne belőle. Az ötlet megvan, már csak a megvalósítás vár ránk!!!!
A hideg szeles idő ellenére lövünk egy két fotót, s míg lefelé haladunk a végállomásunk, Dorog felé jönnek az ötletek, gyűlik a tennivaló a folytatáshoz. Sötétedéskor Dorog esti fényeit  megcsodáljuk, továbbmenve a kálváriát már sötétben érjük el.
Az eső is elkezd esni, a meredek oldalon leereszkedni így sokkal izgalmasabb mint a lépcsőkön gyalogolni. Éjszakai fények mentén visszajutunk a kocsikhoz, búcsúzunk egymástól, ki vonattal, ki kocsival indul haza kipihenni a mai nap fáradalmait és tervezgetni tovább a napokat és ötleteket.  Mi páran egy hamburgerre még beülünk, a helyi büfébe, otthon kaja most nem vár, de reggel korán indulunk. Egy újabb túra kezdete lesz, addig is kis pihenő.


2011.03.19. Gerecse, Bajót Dorog Kiss Csaba

2011. szeptember 20., kedd

2011.03.12-15. Soproni négyes


Valahol máshol kezdem a történetet. Kicsit előrébb pár száz évvel. Selmecbánya az 1800 években. A Királyi Magyarország legnagyobb bányásztelepülései közé tartozott. Itt alkalmazták legelőszőr bányászatban a lőport, sok más újítással egyetemben. Oktatás is kiemelkedő volt! Egyetem működött, azonban Trianon elválasztotta Magyarországtól. Az egyem Sopronba költözött, a testvéri kötődés azonban megmaradt.
Bástya itt járta egyetemi éveit, a várost kiismerte alaposan, minden zegét-zugát felfedezte. Terve négy napban bemutatni a csapatnak a várost, és környékét.
Nosza kocsikba, és irány Sopron! Négy autóval 15-en indulunk, a szálláson a házigazda vendégváró itallal fogad minket, aminek nem lehet ellenállni. Igaz nem is akarunk! Egészség!
Nos, kipakolás után elindulunk felfedezni a környéket. Halastó partján gyalogolunk, majd egy fa kilátóra megyünk fel szép kilátásban gyönyörködni. innen szépen belátható a táj, körbe hegyekkel, földekkel, utakkal és falura is itt van a szemünk előtt, madártávlatban.
Erdei ösvényen haladunk tovább, a csapat hátsó fele valahogy egy másik útra téved! Mai napig rejtély hogyan, de amíg várunk rájuk nekiállunk hóvirágokat fényképezni! Sok-sok kép születik, nem véletlen a lelkesedés! Idén hóvirágot most, látunk elsőként!
Leérve Fertőrákosba elhaladunk a templom mellett. A kilincset azért lenyomjuk, de az ajtó mégsem nyílik. Sebaj, irány a falu hangulatos főutcája! Az első utunkba eső vendéglőbe beülünk ebédelni, borozgatni, pihenni kicsit. Kis lazítás talán fél óra, koccintás egy tányér leves, majd sietnünk kell, indul a kőbányától az idegenvezetés!
Elektromos autóra pattanunk, és irány az egykori határ, a híres vasfüggöny! A túlsó oldalon egy könnyebb élet, számunkra ma már természetes szabadság, csábította az embereket. Egy szögesdrót kerítés mellett megállva az idegenvezetőnk elmeséli ezen könnyen át lehetett menni. Azonban a határ egy kilométerrel arrébb áll!
A menekülő épp megörvendett, milyen könnyen sikerült diszidálnia, nem is sejtette kicsivel arrébb állig felfegyverzett katonák várják. Ma már üresen áll az ellenőrző bódé, a katonáknak híre hamva sincs. A határ előtt leszállunk az elektromos járgányunkról, könnyedén átsétálunk Ausztriába. Pár évtizede ez elképzelhetetlen volt.
Pont itt az egykori határátkelőnél találtak egy kis szentélyt. Vezetőnk sok érdekességet mond el nekünk, de mire gép elé kerültem szinte minden szavát elfelejtettem. Aki kíváncsi annak el kell jönnie erre a vidékre, és utána kell járnia. Pont az egykori határátkelőnél található.

Innen irány az egykori kőbánya! A környező településen élők nem is sejtették, itt rabok dolgoznak. A bánya bejárata pont a határ felé néz. Az itt raboskodók látták a szabadságot jelentő határt, ami két kilométerre húzódik, mögötte a megváltást jelentő szabadság. A római kortól 1948-ig művelés alatt állt a kőfejtő, melynek alapanyaga az a lajtamészkő, mely a 10-12 millió évvel ezelőtti pannon tengeri üledékekből képződött.
Lassan esteledik, irány a szállás! A házigazda asztalhoz ültet mindenkit, majd kinyílik az ajtó! Három feketére égett hatalmas kenyeret hoznak be. Mi lehet az? Nem hinném, hogy a szakács elaludt és ezért égett feketére a kenyér. mindenki kíváncsi! A lányok leemelik a tetejét a koromfekete kenyérről, forró gőz csap ki belőle! 
Pár pillanat múlva, mihelyt felszáll a gőz látjuk mi van a kenyér közepében! Ámulunk, koppannak állaink! Csülköt, krumplit és káposztát beledagasztották a tésztába, majd sütötték hat órán keresztül a kemencében! Ezt meg kell kóstolni! Pillanatok alatt elcsendesedik a társaság. A csülök isteni finom, puha egyenletesen átsülve, mintha főzve és sütve lenne egyszerre! A krumpli finom puha, káposzta mint savanyúság, a kenyér pedig igazi házi!
Ilyen életemben még nem ettem, bátran kijelentem erre nyugdíjas koromban is emlékezni fogok! Miközben pakoljuk a finom falatokat a pocakjainkba, a házigazda finomabbnál finomabb borokat kóstoltat velünk! megállás nélkül jönnek az üvegek. Vöröst követi a fehér, idősebbet a fiatalabb, szárazabbat az édesebb bor. Élvezzük az ízeket, a színeket, az illatokat! Valamikor éjfél után csendesedik el a csapat.
  

Vasárnap reggel ébredés, majd irány Sopron!  Effy tart nekünk egy rögtönzött idegenvezetést. Innen-onnan összeszedett információkat olvas fel. Szépen felkészült, sok érdekességet mond el a templomról ami. Én pár fotót lövök, nézzétek csak…
Sopron utcáin sétálva régi házak között haladunk, hangulatos kisutcák, sétálóutcákon megyünk a főtér felé. Polgármesteri hivatal épülete előtt találkozunk bástya két soproni ismerősével, akik az egyetemi életről mesélnek nekünk. Hagyományok, mennyit és hogyan kell inni, milyen titulusokat lehet elérni az egyetemi közösségben, a sétabotra miért kell söröskupakokat szegecselni, honnan jött a söröskorsó gyűjtemény, meg sok érdekességet hallgatunk szájtátva.
A szomszéd épületben található a bányamúzeum, oda is betérünk. Egyik teremben ásványokat szemlélünk, a másikban eszközöket, csákány, lámpa és még sok a bányászatban hasznos eszközt. A harmadikban gépeket, persze fényképen vagy makett formában. Érdekesség a makettek pontos másai az eredeti gépeknek, és elektromotorral meghajtva ma is működőképesek,
pedig egyik másik 100 éves is lehet. A régiek tudtak építeni! Eszembe jut a kávédarálóm története, alig használtam és két évet bírt. Lefüstölt vehettem újat, a makettek viszont vidáman mutatják még most is milyen leleményesek voltak a régi idők bányászai.
Megszemléltünk mindent, ami számunkra fontos irány a főtér! Pontosabban a főtéren álló vendéglő! Meleg szendvics, kávé, bor, szusszanás a pincében negyed órát. Fizetés után irány a kalandpark a város szélén! Délutáni programnak pont megteszi! Végiggyalogolunk az óvároson, ódon házak között, kővel borított kisutcákon, haladunk. 
Kiérve a városból fel a hegyre, a bejáratnál megkapja mindenki a beülőt, sisakot, meg egy gyors kiképzést, és irány a fák koronájában kiépített „játszótér”! Drótköteleken, rudakon lépdelve, egy szál drótba kapaszkodva, máshol egyik fáról a másikra átlendülve lehet továbbjutni. A „sikló pálya” mindenkinél sikert arat! A csigát beakasztva sebesen átcsúszunk a következő fáig, a leghosszabb közel 100 méter hosszú. 
Sötétedésig nem lehet leszedni senkit a fákról! Amíg látunk mászunk, csúszunk, én oda vissza végigmászom az egyik pályát, egyszóval mindenki élvezi a kalandparkot!
Egyszer minden véget ér, így van ez most is! Visszaadjuk a felszerelést, elgyalogolunk a közelben lévő vendéglőbe ahol helyi finom vacsorával várnak minket. Pocakokat telepakoljuk, csapat egyik fele visszabuszozik a szállásra pihenni, a másik viszont beleveti magát az éjszakai életbe!
Én a pihenős csapathoz csatlakozom, így sokat nem tudok mesélni nektek a soproni éjszakáról. Hozzászólásban meséljetek élményeket! Örülnék ha írnátok az éjszakai kalandokról pár sort.
Hazaérkezés után valamikor alvás reggelig, ami pár óra múlva itt is van. 

Eljött a harmadik nap reggel. Asztalra a házigazda jóvoltából sült kolbász, és finom falatok kerülnek. Telepakoljuk a hasunkat, szükség is lesz a kalóriára, a mai napot a környező hegyekben töltjük, gyalogtúra, menetelés egész nap!
Pár 10 perc buszozás után, egy régi templom múltjáról hallgatunk meg előadást, szemerkélő esőben. Temetőbe is ellátogatunk majd egy igen izgalmas feladatban segédkezünk!
Egy geoládát helyezünk el megfelelő koordináták alapján. Járunk a határon, felmászunk egy-két kilátóra megcsodáljuk a hófedte Alpok hegyeit végül akik elfáradtak hazabuszoznak, a frissek pedig mennek tovább.
Nekem ennyi elég volt mára! Fáj a torkom, nem érzem igazán jól magam. Megyek vissza a szállásra, mi páran elkészítjük a bográcsos vacsorát! Paprikás krumpli a menü, mire elkészül, elzárjuk a tüzet, épp akkor toppannak be a nagy túrázók. Tökéletes időzítés! A kaja finom, van aki kétszer szed, megtartjuk a szakácsokat, kitettek magukért!



Elérkeztünk az utolsó naphoz, összepakolunk elköszönünk a szállásadónktól, irány Sopron. Kocsikkal leparkolunk, bemegyünk a botanikus kertbe. Hatalmas fenyők, mindenféle máshol nem látható növények. Számomra sok érdekes növény, bokrok, fák, virágok.
Anitának viszont mennyország! Kertész lelke alig tud betelni a sok különleges, hazánkban alig látható zöld levelűkből.
A botanikus kertet végigjárva, a bejárattal szemben lévő büfében lazítunk, majd irány a kocsik, és indulunk hazafelé.

A Sopron főtere feé vesszük az irányt. A Széchenyi szobornál tiszteletünket tesszük. Koszorút helyezünk el a szobor lábánál emlékezve a szabadságharc nemes küzdelmeire.
Itt vége is lehetne a történetnek, azonban hazafelé útba ejtünk egy erdőt.
Egy erdőt amiben tőzikék virágoznak ezer számra, fehérre festve az erdő talaját. Amerre nézünk mindenhól tőzike.
A csapat ez első 30 métert több mint 20 perc alatt teszi meg. Mindenki nekifekszik a témának, vagy térdel, gugol. Vicces látni 14 embert amint nekifekszik egy kupacban a szép fehér virágoknak.
Nem véletlen a lelkesedés. Ennyi szép fehér virágot több hektáron ritkán látni. Másfél órát töltünk a virágokkal, és most már tényleg haza felé vesszük az irányt, rengeteg élménnyel gazdagodva, egy „nem életszerű túra” után szívünkben boldogsággal.


2011.03.12.15. Soproni négyes