2011.04.05. Szurdokok és sziklák

Kérek egy kávét, két tejszínnel, három cukorral. A pultos hölgy kedves mosollyal készíti, közben érdeklődik. Nem volt hideg fent az éjjel? Mosolyogva válaszolok. Kint minden bizonnyal, de a hangárban a tűz mellett, majdnem melegünk volt. Látom a szemében, őrültek ők sem komplettek! Kimegyek a többiekhez, épp most futott be a busz. Úgy látom teljes a csapat, mindenki itt van, aki jelentkezett, így nem is húzzuk az időt! Indulunk a Szurdok tanösvény felé. Hó-hó  bocsi, Illetve egy égtájjal más irányba, de miért is, és hogyan jött az ötlet?

Nos, szombat késő délután miközben várakoztunk Legeára, egy úr lépett az asztalunkhoz a kocsmában. Illedelmesen bemutatkozott, ki ő és mivel foglalkozik. Kiderült a pilisszentkereszti tájház gondnoka. Oké, ilyet hallottunk már, meghallgatjuk oszt megyünk a dolgunkra, hozzá meg nem, mert hát nincs a tervben, meg nem is olyan izgalmas egy tájház, szögezzük le bátran. Azonban pár mondattal igencsak belénk fojtotta a szót! Pedig nem vagyunk egy könnyen lebeszélhető emberek, de csak hallgattuk, próbáltuk követni a gondolatmenetet és igyekeztünk válaszolni a kérdéseire. Persze nem sikerült jó választ adni, a kíváncsiságunk viszont egyre nőt! Ekkor jött az ötlet, a csapatot elviszem ide, kell ez nekik, akinek meg nem az majd kint várakozik. Nos, így került a képbe a tájház.

A házban számtalan népművészeti alkotás, századforduló előtti idők munkaeszközei mellett, megtudhatjuk a régi idők emberei hogyan éltek, mit dolgoztak, mennyire kreatívak és ügyesek voltak. 

Itt megemlítem, ők szemetet nem termeltek, mindent hasznosítottak, műkajákat nem ettek, igaz akkoriban nem is volt műcucc. Mindent maguk készítettek, a bútoroktól kezdve a munkaeszközökön át a ruháig persze az állattartást és a betevő falatokat sem hagyhatom ki. Most ugyanezt egy városi lakásban… A tájház a templom mellet található.

Nos megnéztük, meghallgattuk, irány a szurdok. A patakban alig van víz, az elmúlt időszakban nem sok eső eset. A szurdok történetéről csupán két mondat.  A Dera (Kovács) – patak mélyítette szurdokvölgy a Pilis mészkőszirtjeit és a Visegrádi-hegység vulkanikus kőzeteit elválasztó törésvonal mellett található. 

Manapság a patak, búvópatak, jelleggel hol eltűnik, hol újra feltör és a felszínen folytatja útját. A festői völgyben kis bukók, vízesések, kimosott sziklaformák találhatók. A kelet-nyugat irányú, nagyon meredek szurdokvölgy még a legnagyobb kánikula idején is üdítően hűvös klímával rendelkezik.

Csobánka felé gyalogolva rövidítünk utunkon! Értem ezt az alatt, amit Bástya szokott mondani, tőle kölcsönöztem. „Tudok egy rövidebb utat!” Nos, naná hogy tudok, átvágunk a patakon, mezőn sétálunk főút mentén kicsit, majd pózolunk az egykori ABC előtt. 

Kis pihenő, nekem  épp nem kellene, de ahogy elnézem a csapatot inkább lustázunk 15 percet. A napsugarak szépen melegítik a hasam, táskám a fejem alatt, szerintem még horkolok is kicsit. Vagy nem is kicsit, de ez részletkérdés. Oldalba senki sem rúg, pihenőről ennyit, indulás!  Irány a Holdvilág árok!

Patak mentén haladunk, forrásnál tankolás, oltjuk a szomjunkat, a friss forrásvízzel. Ekkor még nem gondoltuk hasmenés lesz a vége! Éljen a környezetszennyezés. A Meteor létra előtt kicsivel Csaba tart egy nem is olyan kiselőadást a szurdok kialakulásáról. 

Videóra felvettem, ha majd egyszer sikerül összevágnom, láthatjátok milyen komoly előadást tartott. Még pár idősebb túrázó is megállt meghallgatni! Köszi Csaba! Szmájli J

Két mondatot az árokról, aki nem tudná. Ez a hely a Pilis egyik leglátványosabb és legromantikusabb helye. Igaz, minden jó helyre ezt mondjuk, és most épp ez az egyik, de csak mert épp ide jöttünk. Nos, ha már itt vagyunk, van itt barlang vízesés és Meteor létra, mindez egy kupacban a szurdokvölgy végén, nagy sziklák és jó magas sziklafal tövében. 

A látvány, esős időszakban a legszebb, amikor 10 méteres magasságból alázúduló víz látványa nyűgözi le az idelátogatót. Ezen a képen csak cudar hideg időben idelátogatót nyűgözi jobban ugyanez a kép, mikor a megfagyott vízesés látványában gyönyörködik. De nyáron idelátogatót is lenyűgöző kép fogadja, na meg persze tavasszal is. Nekem  legjobban a téli tetszik, a sok hatalmas jégcsappal.

Felmászva a létrán ásatási területet találunk. Itt keresik Anonymus írására hagyatkozva Árpád vezérünk földi maradványait. Találtak itt egyet-mást, a sírt még nem, csontokat, méregpoharat viszont már igen. Megmozgattak sok-sok köbméter földet, reméljük a kutatás eredménnyel fog járni. Neten utána tudtok nézni, gugli a barátunk! Mindenesetre ez egy kultuszhelyként van elkönyvelve.

Tiszteletünket tettük, irány szurdok felső szakasza! Itt összeszűkül a szurdok, térdig érő víz az aljában, sziklába kapaszkodva, farönkökön lépdelve, ügyeskedünk. Aki elhibáz egy lépést fürdik! Szerencsére mindenki ügyes, a padokhoz érve pihenünk. Vannak akik a kényelmes utat választják. Ők gyalogúton mennek. A pudingosok, kimaradnak az izgalmakból. De nem vagyunk egyformák, a lényeg mindenki érezze jól magát. 

Ez megvan, irány a Zsivány sziklák! Páran lecsatlakoznak ők elfáradtak, nekik ennyi volt, mennek Pilisszentkeresztre, onnan pedig hazafelé.  Csaba is lecsatlakozik, ő a Salabasinai árok vonzásának nem tud ellenállni. Neki nem elég két szurdok egy napra! Kis telhetetlen, kell a harmadik szurdok is! Mindenestre egy utolsó meredek emelkedőn kaptatunk fel, csak úgy iránymenetben, minek mennénk körbe, rövidítünk ismét, és már itt is vagyunk a szikláknál. Így leírni könnyű, görcsölő izmok fájdalma, izzadságtól átázott ruha nem ezt támasztja alá, szint úgy a „kaptatunk fel” sem olyan könnyű így a nap végén a 25. kilométer környékén.

Szögezzük le hősök vagyunk! Épp úgy, mint nagy királyunk IV. Béla, aki itt bújt el az üldözői elöl. Neki volt palástja, országalmája meg kincse, amit a mendemonda szerint itt dugtak el. GPS viszont nem volt náluk, így elfelejtették a helyet ahova kincset dugták. Keresték, de a mai napig nem találták meg, épp úgy mint azok a zsiványok sem, akik hallva a mesét vizsgálódás tárgyává tették a terepet. Kincset nem találtak rejtekhelyet viszont igen, s innen rettegették a lakosságot! Innen a hely neve, Zsivány sziklák. Forgattak itt filmeket is, és lehet sziklát is mászni! Leesni viszont nem illik! Tessék vigyázni! Ide a mentő nehezen jön fel!

Nekünk mára ennyi a zsiványkodásból, még egy kép a szép virágokról a csajoknak sok szeretettel, és vissza Pilisszentkeresztre megyünk.

Éljenek a hősök!  A majom viszont most ugrik a vízbe! A Felső kocsmához egyszerre érkezünk a lecsatlakozókkal. Mi majdnem egy tízessel mentünk többet, vagy mi rohantunk ennyire, vagy ők haladtak nagyon lassan. De ez már egy fórumozási történet. Katt képe és nézd meg a fotókat amiket lőttem:

2011.04.05. Szurdokok és sziklák

2011.04.16. Pilistető bivak

Füstös kocsmában peregnek a kártyalapok, piros kilences, alsó majd egy király. A következő kör kezdőlapja pont ideillik. Tök felső, elmosolyodom, kortyolok a sörömből, leteszek egy királyt az asztalra. Időjárás jelentés megy a tv-ben. Hideg éjszakára számíthatunk -2-+2 fok. Április elején ez teljesen jó idő. Egy helyi ember megkérdezi hova tartunk, elmeséljük a tervünket egy mondatban. Vigyázzatok, hideg éjjel lesz.
Van felszerelésetek? Megnyugtatjuk, igen van mindenünk. Elmosolyodik, a szemében az aggódás azonban nem múlt el. A pulthoz lép, kér egy sört. Megcsörren a telefonom. Megérkezett akire vártunk. Legea az utolsó befutó.

TúrázóT, és Fidi lassan felérnek a szálláshoz, mi még csak most indulunk. Hátizsák a helyére kerül, utolsó korty sörök, és indulás! Anita, Legea, Csaba és én. Négyen Irány Pilistető! Éppen hat órakor tesszük meg az első lépéseket, a nappali jó időnek már nyoma sincs. Amint a nap alábukik a hegytetőn, érezhetően hidegebbre fordul az idő. Túraúton gyorsan haladunk felfelé, az első kilátópontig simán eljutunk, itt tartjuk az első pihenőt.
Javában besötétedet már, gyönyörködünk a kivilágított települések látványában, a Kevélyek vonulatában, és a rengeteg csillagban.  

A hold, mint valami lámpás világít, szinte nappallá varázsolja az éjszakát. Épp telehold van, az égboltot bárányfelhők tarkítják, pár fényképet készítek, és uccu! Két pont között a legrövidebb az egyenes! Irány a sziklákon keresztül Pilistető volt katonai bázis. Igaz ez a legkalandosabb út, de mi épp ezért jöttünk! Egy keskeny ösvény vezet felfelé, néhol sziklákon mászunk keresztül, máshol fák között haladunk. Csípős hideg van, nulla közeli hőmérséklet, kicsit fúj a szél is. 

Már egész fent járunk, mikor Anita szédülni kezd. Leesett a vércukor szintje a kimerítő gyaloglástól. Nem csodálom, 500 métert emelkedtünk öt kilométeres távon, másfél óra alatt.
Egy cég dolgozóit vittük laza túrára, egész nap talpon voltunk, a délután csupán egy-egy szendvicset ettünk, a vacsorát a hangárban terveztük. Nem állunk meg csak a táborhelyen. Felérünk a tetőre, a siklóernyősök indulópontjánál gyönyörködünk a kilátásban egy percet. Innen pár perc a hangárok. Reméljük a többiek gyűjtöttek fát, és gyújtottak tüzet. A hangároknál örömmel látjuk, van tűz!

Fidiék begyújtottak! Szuper! Sebtében kipakolunk, előkerülnek a vacsorának való finomságok! Hagyma, szalonna, kolbász mindenféle földi javak, ami szem szájnak ingere. Beindul a sütögetés, ahogy készül úgy fogynak a finomságok.
Telepakoljuk a hasunkat, megpakoljuk a tűzet és megágyazunk a tűz kőrül. Bebújunk a hálózsákokba, Csaba vállalja a tűzör szerepét, bár hozzátaszi, ha elalszik lehet nem fogja pakolni a tüzet. Beszélgetünk majd lassan elszenderedik a csapat.

………………………………………………..

Hideg reggelre ébredünk, a tűz rég kialudt, szürke hamu emlékeztet csupán a sarokban az esti sütögetésre. Kint mínusz egy-két fok lehet, a hangárban plusz pár fok.

Kinyitom a szemem, törölgetem, nyújtózom egyet. Lassan a többiek is ébrednek, gyors reggeli, majd összepakolunk. Kimegyek megnézni a napfelkeltét. Lekéstem talán tíz perccel, de még így is csodálatos, ahogy átszűrődnek a napsugarak a fák ágai között. Érezhetően ereje van már a napnak. Pár kép a szállásunkról, jó volt itt lenni, jó volt a barátaimmal. 

Örülök, hogy eljöttünk, szép este volt. Hűűű… elmélkedésnek vége, indulni kell! Kilencre a Felső kocsmába kell lennünk, oda érkezik a csapat. Elindulunk lefelé Pilisszentkeresztre. Reggeli fényekben még nem láttam innen a tájat, most már ezt is kipipálhatom! 

Sziklás úton megyünk lefelé, ugyanazon az úton amin felfelé is. Beugranak az esti képek, az éjszakai látkép, most minden reggeli fényekben fürdik, ébred a természet. 

Az esti nyugalmat felváltja nyüzsgés, a csendet a madarak csiripelése, a sötétséget a napsütés. Mintha megszünne létezni az idő, vagy csak megállna. Fel sem tűnik, és már lent vagyunk a településen, az erdő fáit felváltják a házak, a madárcsiripelést az autók zaja, a fények azonban maradnak. Csak már fél kilencet mutat az óra.    folyt köv...

2011.04.16. Pilis, Pilistető bivak, Szurdokok és sziklák

2011.04.02. Julianus teljesítmény túra, és VIP este

Sok túrázót lázba hoz ez a szó, teljesítménytúra.

Az ember elmegy egyedül, vagy a barátaival az indulási ponthoz, türelmetlenül sorba áll, majd menetlevelével a kezében nekiindul a távnak. Ki futva hajtva az időt, mihamarabb akar végigmenni, ki lazán kirándulósra fogva indul neki. Az őrültek az előbbi táborhoz tartoznak. 50km futva, hegyen-völgyön, sáron-bozótoson keresztül. Agymenés a javából! Nem számít a fájós boka, a szétcseszett térd, a görcsölő izom, az adrenalin és a tudat hajtja az embert tovább. A kitartás pedig hozza a teljesítményt!

Nos, kanyarodjunk vissza a történethez. Péntek délután vonattal irány a Nyugati, majd Kismaros. A szállás egy apartman házban, a tetőtérben. Tip-top kis kecó a település szívében. Hideg este, -1 körüli hőmérséklet, szinte csíp a levegő. Egy két kupica jó fajta pálinka, egy sör védőital gyanánt, és máris melegebb a teraszon a levegő.

Reggel 6 előtt ébreszt a vekker, pár falat reggeli, Ádám készíti a gyors instant kaffét, öltözés és irány a vasútállomás. Molinót kifeszítjük, asztal tollak, palatáblák, térképek és még sok-sok minden amire indításnál szükség lehet. Éppen végzünk mikor befut a 7-órás 
vonat, tele túrázókkal.
Amint megáll a szerelvény lepattan vagy 80 ember a vonatról, és rohannak felénk! 

Mintha „előre” vezényszót adott volna az ezredes. Puskák helyet viszont túrabotok vannak a kezekben! Tiszta Orosz frontos hangulat! Regisztrálásnál, mindenki türelmetlenül kapkod toll, és menetlevél után! Igyekeznek minél előbb kitölteni a jelentkezési lapot, akik már megvannak, tolonganak az asztalnál! Aki kész, gyorsan rápillant a spéci térképre és futva indul a távnak. 

Amint elfogynak az emberek jön a következő szerelvény, és kezdődik elölről. Nekem a regisztrációs lapok osztogatása jut, próbálok beszélgetni, de nem járok eredménnyel. Mindenkinek az induláson pörög az agya, meg nagyor reggel van még. 9 előtt pár perccel miután több mint 300 embert elindítottunk, összepakoltunk villámgyorsan, átgurulunk Szobra az 50km-es táv végpontjához. Pár csomagot leadunk a büfében megőrzésre, majd irány Márianosztra. 

Kiderül két ember már elment, ők nagyon gyorsak voltak. Gyorsan tolok egy kaffét, meg egy szenyát, és indulok Koppány nyeregbe. Hátizsákban benne a pecsét, és minden amire szüksége van egy pontőrnek. Pár hete ezen az úton dagonyáztunk, most azonban a sárnak hűlt helye van. Azaz felszáradt helye! Ízelítőként egy két helyen maradt mutatóba 4-5 cm, de nem vészes. Sietősen lépkedem, 10:30-ig oda kell érnem, ami szinte lehetetlen! 

Szedem a lábam ahogy tudom! Az izzadság patakokban folyik a hátamon, a homlokomon bele a szemembe. Egy két helyen szusszanok, egy két kép erejéig. Fakitermelés mire nagyon haragszunk mi túrázók! A tarvágás a túrautat sem kímélte, kidöntött fákon, gallyakon kell átvergődni. Egy család jön szembe, térkép nélkül letérve az útról. Útbaigazítom őket, hálásan megköszönik a segítséget. Utánuk nézek, nagyfokú bátorság így elindulni. Ők tudják! Előveszem a pecsétet, a párnát. Egy srác utolért menet közben, nyomok neki egy pecsétet a kardigánomért cserébe! Leesett a hátizsákomról, de mekkora mázlim van! Egy házaspár megkért vigyem át a kocsijukat Szobra, a kocsijuk kulcsa, a verda forgalmija, két telefonom, a lakáskulcsom és a zseblámpám volt csak benne! Beszélgetünk menetközben, majd még ketten utolérnek, nekik is nyomok pecsétet.

Koppány nyereg előtt szedresen vezet keresztül a túraút. Szúrós rózsatövises szakaszt, kikerülni nem lehet, egy kis patak bokáig áztatja fel a talajt. Ezen a meredélyen felmenni nem egyszerű! Az ember mindenbe kapaszkodik amibe csak tud! Felérve elfoglalom a padot, kipakolok, kirakom a zászlót felkészülök a sok emberre.

Előbb lassan szálingózva majd csapatokba verődve érkeznek a túrázók. Mindenkinek időt írok, és egy pecsétet nyomok a menetlevelére. Ma jó fej napot tartok! Aki felér attól megkérdezem „üdv Koppány nyeregben! Hogy tetszett ez a szakasz? Fel lett locsolva rendesen?” Sokan meglepődnek a váratlan kérdésen. Vannak akik visszavágnak! „Basszátok meg az útvonalat! Hogy lehet ilyet kitalálni! Ez embertelen!”  „Csak a ti kedvetekért locsoltuk egész éjjel! Örülök, hogy tetszett! Gyere adok egy pecsétet! Melyik távon mész?” 50-es, jön a válasz. „Akkor Nagybörzsöny arrafelé, a kocsmában igyál egy sört, jól fog esni. Visszafelé rajzolok egy egyezményezett jelet a menetleveledre.”

Milyen kíváncsiak az emberek! Alig várták, hogy visszaérjenek és rárajzoljam a sünit a papírra! Süni jó fej, szinte mindenkinek mosolyt csalt az arcára! Persze Mosómaci is nagy sikert aratott! Pedig csupán az asztalon napozott a verőfényes időben! 

Igazi túraidő van! A reggeli csípős időt felváltotta a meleg napsütés, és a gyönyörű kék égbolt! 17:10 kor elmegy az utolsó 50-es távon induló. 18:00-ig azért maradok, hátha befut még valaki. Fél előtt pár perccel érkezik egy lány, kimerülve, kikerülve a dagonyát. Helló! Ráköszönök, amin meglepődik. Üdv Koppány nyeregben. Letértél az útról ezért tíz fekvőtámaszt kell nyomnod büntetésként! Nyávogó hangon” jajj ne mááá… ne kelljen fekvőtámaszoznom!” Melyik távon indultál, kérdezem. Harmincason. Hmmm… és merre járkáltál eddig?
Lassan haladtam, nézelődtem és kicsit eltévedtem. Gyere adok egy pecsétet, Nagybörzsöny már nincs messze, 6,5 km és lefelé kell menni. Látom a lányon szugerálja a vizes flakonomat. Kérsz vizet? Ahogy elnézem kaja sincs nála, a kis táskába szinte csak a pénztárcája fér,  az utolsó túrós palacsintámat felajánlom. Örömmel elfogadja. Hüüü… mint aki egy éve nem evett! Pillanatok alatt betermelte! A lány kér még vizet, az utolsó kortyokat odaadom. Megköszöni, majd indul Nagybörzsöny felé. Nézem ahogy eltűnik a kanyarban.

Leveszem a pólóm, eldőlök a pad melletti farakáson. Élvezem a napsütést, az erdő hangjait, a madarak csiripelését, a levelek hangjait, ahogyan egy szellő megmozgatja őket. Milyen tiszta a levegő! Mélyeket lélegzek, érzem a virágok, a fák illatát. Süttetem a hasam a nappal fél órát. Felelevenednek a nap eseményei, mosolygok, hogyan szekáltam a túrázókat! Sok jó fej volt köztük. 

18:10 kor összepakolok, indulok lefelé Márianosztrára. Éhes és szomjas vagyok. Szétnézek a táskámban hátha találok valami harapnivalót. Egy elfelejtett csoki, életmentő lenne. Bár reggel nem tettem a táskámba, de a varázsló hátha ügyködött errefelé. A táska aljában találok egy szem tejkaramellát! Imádom a varázslót! Visszapakolok, telefonom füldugóját beleteszem a fülembe, a karamellát a számba, Ákos Ilyenek voltunk, és indulás Márianosztrára! 

Csapatom lefelé, a szedresen dagonyában futva megyek lefelé, korcsolyázok a sáron, fröccsen szét a talpam alatt! Élvezem a ritmust, a zene tempóját veszem fel! Következő szám Máté Péter Most élsz. Kicsit lassítok, szuszogok nézelődöm, lövök pár képet. A tarvágásnál, ott állok látom a fákat kidöntve, kivágva, felaprítva. Roxette Listen to Your Heart majd Quimby egy levelet felkapott a vihar. Kiérek az erdőből csodálom a naplementét, ahogyan alábukik a hegyek mögött. Ekkor döbbenek rá mennyire leizzadtam. Patakokban folyik a rólam az izzadság, nyál nincs a számban, egy korty vízért fél életem odaadnám! 

A másik felét akár egy zsíros kenyérért! Persze lilahagymával! Ez a veszély azonban nem fenyeget, ülök kicsit lihegve a réten, majd futás tovább. Az utolsó kilométeren lelassítok, mire a település határához érek nagyjából megszáradok, Anita felvesz így spórolok másfél kilométert. 

A kocsiban teleiszom magam, a kocsmában egy kaffe sok cukorral, Szobon pedig zsíros kenyér vár lila hagymával! Azaz csupán félig! 

A zsírosbödönt Ádám épp kidobta a szemétbe. Mi mindenre képes az ember ha igazán éhes! Mosolyogva kiveszem, kitörlöm kenyérrel, megszórom hagymával. Életem legfinomabb zsíros kenyere! Pár túrázó várakozik a vonatra. Viccelődünk, visszakapok egy kis szekálást! Mosolyogva megköszönik a szervezést, a sünit. Vonatra szállnak és irány haza, pihenni. Mára ennyi…

de csak a teljesítménytúra! Számomra most kezdődik a kaland! A kocsiból átpakolok a zsákomba, Anita Nagymarosig elvisz kocsival, befut a fél kilences vonat Pestről. Páran leszállnak, egy hátizsákos alak gyalogol a sötét vasútállomáson a kijárat felé. A sziuletjéből már látom ki az! Szeva érkezni tudni kell! TurázóT Anitának ragaszt két puszit, majd elköszönünk Anitától. Neki vissza kell mennie Szobra, mi pedig elindulunk felfelé a Remete barlanghoz. 

Felfelé TurázóT nehezen halad, Vértesben túrázott, egész nap gyalogolt. Nem rohanunk, a barlangot Ericdrawen, és Fidi foglalja, tűzet már gyújtottak, így nekünk már csupán a vacsoránkat kell majd megsütnünk! Itt egy szép kilátás, ott egy másik, megállunk, nézelődünk. Lenyűgöz minket a Dunakanyar panorámája éjjel, előkerül egy kicsi Unicum, majd később egy doboz sör is kibontódik. Nem sok ital kettőnknek, pár korty csupán, de mosolyogva érkezünk a barlanghoz. 

Egy négyfős baráti társaság, három lány és egy fiú, szintén itt tölti az estéjét a Remete barlangnál. Eric rám telefonált még délután, hozzak két üveg bort, mert a lányoknak elfogyott az italuk. Felcipeltem, odaadom majd elkértem az árát. Banyeg, legalább megkínáltak volna! Igaz nem akartam inni, de mégis jól esett volna ha már cipeltem idáig. Ez van nem foglalkozom velük! Kellemes hangulatban megsütjük a tábortüzest, élvezzük a hely hangulatát, az éjjeli csillagos égboltot, a panorámát ami a barlangból nyílik, éjjeli fényeket, a Dunakanyar hangulatát.

A másik csapat éjfél körül elköszön, mennek aludni, sátrat állítani. Egy mondat üti meg a fülemet! Ki szórakozik velünk? Ki dugta el a sátrat? Na, ezt megnézem! Egy teraszra rakták a sátrat, de nem rögzítették, csak felállították a belső részét. A szél lefújta a teraszról. Az egyik csaj leindul érte, megyek segítek neki, egyedül nem tudja felhozni. A végén kitöri lábát, és lehet menteni. Felcipelem a meredek, sziklás részen a ponyvát, majd segítünk felállítani. 

Elkel a segítség, nem tudják hogyan fogjanak hozzá. Az első cövekelésnél elszakad a gumi rögzítő! Nem kicsit el van öregedve! Hány éves sátor? Kiderül 15! Szuper! Úgy ahogy sikerül rögzíteni, vihar, rossz idő nem várható így megteszi egy éjszakára. Egy óvatos köszönöm, foghegyről, majd gyorsan befekszenek aludni. Mi visszamegyünk a barlanghoz megesszük a vacsoránkat, összeszedjük a másik csapat szemetét amit itt hagytak a hajlékunkban. Érdekesek az emberek, gondolom a véleményemet nem kell leírnom. Mi hálózsákokba bújunk és körbealusszuk a tüzet. Mára ennyi...

2011.04.03. Julianus teljesítmény túra

2011.03.20. Biatorbágy

Közeli túrahelyet választottunk mára és nem csak azért, mert a héten a negyedik napi túránkra indultunk, hanem mert szerettük volna megmutatni, hogy a közelben is vannak szép, kirándulásra érdemes helyek. Így esett választásunk Biatorbágyra és a Budai-hegyek déli peremére.

A parkolás nehézségei után első célállomás a Viadukt, mi más. Matuska Szilveszter 1931-es esetéről gondolom nem kell sokat mondanom, a történettel nagyjából mindenki tisztában van. A táj az évtizedek alatt nem sokat változott ellentétben a városképpel. 

Az ipari fejlődés és ezzel párhuzamosan a környék beépítése szinte kézzelfoghatóan megnőtt. Sokat így nem is időzünk, irány a természet. 

A Szily kápolna az erdő csendjében meghúzódva elrejtőzik, szinte elmegy mellette az ember, ha nem keresi.  Ám a Kő-hegy csúcsa és páratlan kilátása, melyhez a piros jelzés vezet, összetéveszthetetlen, főleg emelkedője révén. 

Aki egyszer már ott felkapaszkodott, újra arrajárva már ismerősként liheg felfelé menet. A sziklaperem tövében megbúvó esetleges kaptárkövekről senki nem tud biztosat mondani, így nem is időzünk, megyünk egyenest a Három-sziklához. 

Itt mindenki eldobja, ami a kezében van, s kinek a fényképező az első, amit magához ragad, kinek a vizes palack vagy a szendvics. 

Az erős cúg viszont nem nagyon marasztal minket, hamar pakolunk és továbbállunk. Kis ereszkedő, majd újabb kaptató, kis vízszintben bolyongás és máris Sóskút határában vagyunk. 

Kis rövidítést eszközölünk, melynek vége természetesen akadály, majdhogynem kerítésmászás lett belőle. Azonban ügyesen megoldjuk a helyzetet, s hamar a helyi vendéglátóipari egységben találjuk magunkat. 

Itt páran lecsatlakoznak tőlünk, a többiek viszont egy tea elfogyasztása után menetelnek tovább. Sóskút letermelt partoldalába felkapaszkodva bekukkantunk a barlangba picit, majd a Peca-tó a következő főbb állomás, majd a kihagyhatatlan Nyakas-kő. 

Ez a felső triász korából ránk maradt üledékes kőzetképződmény, melyet az idő és főként az időjárás alakított ilyen különlegesre, mindenkit mászásra késztet. Lapos platójáról messze belátni a vidéket, nem csoda, hisz a legközelebbi domborulatok több tíz km távolságban húzódnak, ez most a Duna egykori ártere, a Pannon tenger sík feneke. 

A folytatásban következő Száz lépcső talán még ennél is lenyűgözőbb látványt nyújt, kis Grand-kanyon a maga félig letermelt partoldalával. Mondjuk morzsalékos oldalában felkapaszkodni már maga a küzdelem, de a szépségért meg kell szenvedni, ezt már régóta tudjuk!!! 

Jelzett úton, a partoldal és a telkek keskeny sávjában haladva régi idők szőlőművelésének nyomait találjuk az elhagyott pincék és egy kutyamúmia személyében. 

A Rédey kúttól nagyjából már csak ösztönből haladunk vissza Biatorbágyra. Egy megérdemelt pizzára beülünk egy közeli étterembe, beszálgetünk, nagyokat nevetve majszoljuk az óriás pizzákat. Pár napra  maradandó izomlázzal lábunkban térünk haza ma is a hét utolsó túranapján.

2011.03.20. Biatorbágy