2010. december 28., kedd

2010.12.04. Börzsöny, Úttalan utakon


December 4. szombat reggel 7 lesz pár perc múlva a hőmérő -5 fokot mutat. Hideg reggel köszönt ránk! Olyan mikor az ember a jó meleg ágyban maradna legszívesebben. Ezen gondolkodom miközben dideregve majszolom a pogácsámat az újpesti metrókijárónál. Bástya kicsivel 7 után csavarodik a buszmegállóba. Bepattanok, a kocsiban a várva várt jó meleg +5fok kánikula!! És hála a fűtésnek egyre melegebb, miközben repesztünk Nagymaros felé. 
Találkozópont vasútállomás, leparkolunk összecsörgetjük a többieket, a lángosos sajnos zárva, de a túrabolt nyitva van. Megnézzük a kínálatot, van itt minden! Bakancs, dzseki, hátizsák és minden amire egy vérbeli túrázó vágyhat. Bástya bakancsát stoppoltatja, Veszit elbűvöli egy bőrbakancs. Amíg megbeszélik mi heten átsétálunk a szomszédba egy reggeli kávéra. Ennyire ne rohanjunk! Azaz nekem nem kellene! A járda csúszik a jégtől, egy óvatlan lépés, és mielőtt feleszmélhetnék már repülök a járda melletti friss hóba! A mutatvány 10 pontos! Vidám hangulatban elkortyoljuk a kaffét, megcsodáljuk Veszi új bakancsát, sok jó túrára hű társat kívánva.  
Viccelődve, jókedvűen indulunk felfelé a hegyre. Amint kiérünk  Nagymarosról, egy sziklafalon méteres jégcsapokat pillantunk meg. Egyik másik 6-8cm vastag és másfél méter hosszú. Íme a tél egyik varázslatos szépsége. A tájat 20cm hó fedi, a csordogáló víz pedig áttetsző oszlopokat formáz. 
A jeges fal után jelzetlen ösvényen haladunk, persze felfelé. Előttünk még nem járt senki, Bástya töri meg lépteivel elsőként a sima hótakarót. Első állomás a Köves mező. Egy kis pihenő, Bástya ismerteti a tervet, hóba rajzolja le, a nagy hegyet SzGábor sapkája jelzi. 
Itt a réten összefut pár turistaút, mi a kéket választjuk, ami a Büdös tóhoz vezet. Az erdő csodálatos arcát mutatja. Mindent vastag hótakaró borít, érdekes formákat rajzolva imitt-amott. A tájra csönd és nyugalom telepszik, amit a hó ropogása a talpunk alatt, és beszélgetésünk zaja tör meg. 
A tónál egy táblát helyezett el az erdészet, röviden összefoglalva a tó kialakulását, jelentőségét. A XX. sz elején a közösségi jégvermekbe állítólag innen szállították a jeget amikor a Duna télen nem fagyott be. A Börzsöny mint vulkanikus hegység természetes állóvízekben szegényes, számos élőlény jár ide szomját oltani. Érdemes kicsit csendben elbújni a tóparton, vagy akár a magaslesen, a környék egyetlen nagyobb vízfelülete, ezért jó eséllyel láthatunk erdei vadakat, őzet, gímszarvast, vaddisznót. Mi azonban nem bujkálunk, inkább haladunk tovább. 
Szénégető mellett elhaladva a Szedres völgyben haladunk, egészen a Görbe hídig, majd egy névtelen árokban vezet utunk, keresztbe dölt fák, kövek és 20cm hó. 
Itt-ott méteres köveken mászunk át, máshol gyönyörű jégkristályokat látunk. Az árok legalján egy kicsiny patak folyik, megnehezítve a haladásunk. Az árok felső szakasza 5-8 méter mély meredek oldallal. A végén, Alsó-Körtvélyesen kötünk ki, itt kitaláljuk hol ebédeljünk. Bástya ötlete szerint bemegyünk az erdőbe, vadlest keresni, azonban hiába, nem találjuk. Mindenki nagyon éhes, fel is adjuk a keresést, abrakolunk. Ahol épp vagyunk 20cm hóban az erdő közepén. Leülni nem tudunk de ez minket kicsit sem zavar. 
Miután tele a pocak, irány a Kőporos árok. Végiggyalogolunk benne, rátérünk a zöld keresztre, ami a Vizes árkok mellett vezet, belefutva az országos kékbe. Az Őzike forrás ezúttal kimarad most nem nézzük meg. 
Az Eszperantó hegytől nyugatra található az OKT szakasz mellett. Régen kék kör jelzés vezetett forráshoz. Más félmillió lépésben tettek egy kis kitérőt, Garamszegi Pállal a Zebegényi turista szakosztály vezetőjével. A forrást a turista kalauzok nemigen említik. Egy mező szélén található forrást az őzek előszeretettel látogatják, innen az Őzike név. 

Pocsolyákat kerülgetünk a hó alatt, miközben átsétálunk a mezőn. Bástya talál egy rövidítést mi hősiesen követjük. Hamarosan visszatérünk a Köves rétre. Az egyik tűzrakóban valaki ott felejtette a tüzét. Bástya gondolkodás nélkül eloltja, igaz most nincs ami meggyulladjon, de a kötelesség az kötelesség. Nagymaros felé közeledve a település szélén még utoljára megcsodáltuk a Dunakanyart, a Visegrádi várral a háttérben. 
Nagymarosra már sötétben érkezünk a lámpákat épp nem kell elővenni, beülünk a kompnál egy étterembe egy forró levesre, forralt borra. Nocsak egy régi ismerős! Morkával futok össze! Nyár óta nem láttam, ilyenkor látja az ember milyen kicsi a világ.

2010. december 22., szerda

2010.11.27 Börzsöny, Drégelyvár


November utolsó hétvége szombat reggel. A hőmérő higanyszála -3fokot mutat kint hatalmas pelyhekben hull a hó. Megjött az első hó. Budapesten 5cm, azonban Börzsöny felé közeledve egyre vastagodik a hótakaró, végül Diósjenőn már 20cm hó fogad minket. 
Meg persze a hír, a vonat amivel tovább utaznánk fél órát késik. Nincs mit tenni, bemegyünk a büfébe ahol a csapat nagyobbik fele várakozik. Egy reggeli kaffe ébresztőként, kinek sör kinek pálinka fagyálló folyadék gyanánt. Pár perccel 10 után megérkezik a vonat, felszállunk irány a Schaffer kút. A masinisztával lezsíroztuk legyen jó fej, és álljon meg. Így is tesz, lepattanunk és irány Drégelyvár. Felfelé meredek úton haladunk, 30cm friss hóban törve az utat. 
Az idő nem épp kegyes hozzánk ezen a napon. Felettünk hófelhők gomolyognak, arcunkat hideg szél csípi, a hópelyhek mint éles pengék vágnak arcunkba. Mindenki szuszog a húzós emelkedőn! Dzsekiket a hideg szél miatt nem vehetjük le. Izzadunk rendesen! Felérve a vár tövébe a szél felerősödik. Azonban a látvány magával ragadó. 
Behavazott várfalak, a lábunk elött elterülő hóborította mezők, falvak látványa, sötét felhők a fejünk felett nem kicsit misztikussá varázsolja a várban töltött perceket. Sokáig nem időzünk, a hideg szélben mielőtt kockára fagynánk indulnunk kell. Előtte pár mondat a vár életéről. 
Drégelyvárat tatárjárás után építették  Árpád-házi IV. Béla király parancsára. Első okleveles említése 1258-ból származik. 1544-ben Szondy Györgyöt nevezték ki várkapitánnyá, aki próbálta megerősíteni a várat. Ali budai pasa 1552-ben vette ostrom alá 12000 katonájával. Ekkor 146 katona védte a várat. Három napos küzdelemben a török tüzérség rommá lőtte a vár kaputornyát. A gyalogsági rohamokat visszaverő végváriak ekkor Szondy vezetésével kitörtek, véres küzdelemben hősi halált haltak. A várat a hódítók nem építették ujjá, helyette a faluban egy palánkvárat építettek. Mi ódákat nem írunk mint Tinódi Lantos Sebestyén, de pár mondatot emlékként a várkönyvbe, igen.
A megható sorok után keresünk egy szélcsendes helyet, inni pár korty forró teát. Létszám ellenörzésnél hiányzik pár ember. Kiderül Anita és Legea megvárta Barnusmamát, aki alig bírt feljönni a meredek emelkedőn, a várból kivezető meredek köves rész is szinte leküzdhetetlen akadály számára. Amint leérnek indulunk a Pénzásás rét felé. Országos kéken haladva enyhe lejtőn gyalogolunk, azonban a 30 cm hó masszívan 
megvan. Elsőként haladva élvezem a friss hóban lépkedni, kitalálni merre is vezethet az ösvény. Bástyát hamarosan magára hagyom, vezesse a csapatot. Ö biztos vezető, én megyek megnézem a hátul jövőket. Anita és Legea zárja a sort azonban szépen lemaradtak. Mire a rétre érünk 5 percet várunk rájuk. 
Barnusmama nem bírja a tempónkat tartani, pedig nem haladunk gyorsan. Így nem menetünk, este 11 lenne mire ebben a tempóban visszaérnénk. Amíg a többiek esznek pár falatot megbeszéljük mit tegyünk. Egy ember miatt nem várhat 41, a vonat késése miatt egy órát vesztettünk, lassabban nem haladhatunk. Több pihenőt sem tarthatunk megfázna mindenki. Tovább indulva a következő emelkedő eldönti a kérdést. Barnusnak bedurran a térde, a döntést tovább halogatni nem lehet. Van egy rövidebb, könnyebb út. Anita vállalja a feladatot, lekíséri Barnusmamát egy könnyebb úton Diósjenőre. Gyors ellenőrzés, minden szükségesnek vélt felszerelés Anitánál van e. Elbúcsúzunk, találkozunk Diósjenőn a vasútállomáson. Jó utat, vigyázzatok. Csapassátok!!! 
Legeával, Bélával megyünk a többiek után 4-4.5-ös menetátlaggal nyomjuk a szintet felfelé. Kemény tempót tolunk, már látjuk a csapatot ekkor azonban Legeanak begörcsöl a vádlija. Bástya egy rövid pihenőre megállítja a csapatot, így utolértük őket. Előveszem az eü dobozt, egy B6 drazsét adok Legeanak. Ez jó lesz a görcsre. Iszunk egy kortyot szusszanunk a 200as pulzusunk még pörög de indulni kell. Irány Kámor. 
A túrajeleket a fákon betakarja a hó, alig észrevehetőek. Térkép és égtáj alapján haladunk a szűz hóban. Egy kereszteződésnél Bástya balra és tovább indulok felderítésre, jel keresésre. Én nyertem! 30 méter után egy jelzést találok, vissza a csapathoz, Kiss Csabát megkérem vigye a csapatot Kámor felé. Ő itthon van a Börzsönyben, én megyek Bástya után. Ö vissza soha sem fordul, most sem tesz másként. A nyomokat egyértelmű követni, fel az erdészeti úton, majd lecsapat át a csipkebokor mezőn vissza a gyalogútra. Persze hősiesen megyek utána. Loobelt vár ránk, kiabál merre menjünk. Jó érzés tudni ha baj történik van aki segítsen. 
Kámorra egy meredek szakasz vezet fel a gerincre. Fent egy barlang, majd kicsivel arrébb szép kilátás fogad. Mindkét helyen megállunk egy két percre, majd irány lefelé. Kemény, hideg szél kísér utunk ezen szakaszán. A gerincen átbukó szél gyönyörű rajzokat formál, azonban fényképezni senkinek sincs kedve a néhol combig érő hóban. Minden szabadon maradt testrészünkbe beleáll a hideg. Arcomra banditásan ráhúzom a sálam, azonban a kilélegzett levegő pillanatok alatt ráfagy, törni lehet a sálat. Beérve a sűrűbb erdőbe már emberibb idő fogad minket. 
Libasorban gyalogolunk az erdészeti úton. A hó alatt pedig dagonya, víz és sár. Sokszor belepi a hó nem is lehet látni, csupán mikor belelépett az ember. Utunk utolsó szakasza előtt szép kilátás fogad minket. A tájból kiemelkedő hóval borított Naszály csábít minket, egy laza esti túrára,
de ma már ez kimarad életünkből. Lesétálunk Diósjenőre, mire a vasútállomásra érünk besötétedik, a büfében bandázunk fél órát, felmelegedünk majd irány hazafelé. Ki kocsival ki vonattal. Megszolgáltuk a pihenést! 16km és 650 szintet toltunk ezen a napon, 30 cm friss hóban. 

2010. december 17., péntek

2010.11.20. Pilis, Rám szakadék


Dömös reggel 10:03. Beugrunk egy reggeli kávéra a templom melletti kocsmába. Persze ahogy lenni szokott van aki sört iszik. Negyed órával később Anita kiadja a vezényszót, kettesével sorba állít mindenkit. A csapat fele szívesen maradna, a másik fele viszont be van sózva. Ezen a napon 33 túrázó vág neki a Rám-szakadék köves szikláinak. Létszámellenőrzés, és indulunk. 
Első szakasz kövesúton, azonban amint lehet lemegyünk a földes tanösvényre. Csak túrázni jöttünk alapon, át a fahídon kicsit saras, kicsit vizes úton haladunk tovább. Jó negyed órás gyaloglás után pihenőt tartunk a Szentfa kápolnánál.
A mendemonda szerint két dömösi lány libát legeltetett errefelé, majd miután letelepedtek egy bükkfa alá szép kékre változott az ég, felnéztek és Szűz Mária képét látták a kis Jézussal. Mindez 1885 május első vasárnapján történt. Azóta búcsújáró hellyé vált a "csodafa" ami mellett található a Kaintz György forrás. A kötelező pálinka kóstolás elmaradhatatlan, mint ahogy az ásványvíz forrásvíz csere. Szerelvény igazítás után át a fahídon, majd felfelé a kövesúton indulunk. 
Páran panaszkodnak "de szar ezen a köves úton gyalogolni, hogy utálok ezen menni!!" Jó túravezetőként nekem sem kell több! Mindent a csapat kedvéért! Hajrá gyertek utánam! Ezzel egyből letérek az útról, átvágok a patakon át a víz túloldalán vezető gyalogútra! 11-en követnek, a többiek inkább a kemény utat választják.
Rám-szakadék alján megint egy szusszanásnyi pihenő, itt csatlakozunk vissza a többiekhez. egy szendvics, két korty pálinka bátorításképp, és nosza indulunk is. Ahogy minden jó szurdoknál lenni szokott itt is patak mellett haladunk, illetve néha benne.
Eleinte mintha két hegy között gyalogolnánk, egyszerű völgy semmi extra. Azonban kétszáz méter után ez megváltozik, az egyik kanyarban 35 méteres sziklafal magasodik fölénk, a völgy itt már összeszűkül. Jól látszik az üledékes kőzet amiben a patak sok ezer év alatt koptatta ki a szurdokot. óvatosan lépkedünk, köveken, fatörzseken, néhol csúszós agyagon haladva. A szurdok egyre jobban szűkül, az első létránál már csupán pár méter széles. Térerőt itt ne keressetek, kapaszkodót viszont annál inkább. Egy rossz lépés és lehet fürdeni, vagy lecsúszni a bakancsok álltal simára koptatott köveken. Ezen ne csodálkozzatok! Országunk leglátogatottabb szurdoka, ide évente több mint 60000 ember látogat el. Igen jól látjátok! Ezért az erdészet egyirányúsította a szurdokot, két létrát és 200 méter korlátot építetett, padokat és esőbeállókat 4,5miláért 2006-ban. A szurdok szintemelkedése 112 méter, hála a korlátoknak szinte tolókocsival is végig lehet menni! A szurdok felső része a létrák után három méter lehet, keresztben egy két farönk, nehezíti az előrehaladást. Az ösvény kivezet balra, az út vizes, ragadós föld. Csúszik is rendesen, de felküzdjük magunkat.
Felső rész végén padok vannak itt összevárjuk a csapatot. Gyors szendvics, és megyünk a Rám-hegy felé. Hegy tövében egy székely kapu hirdeti a szent helyet. Mendemondák szerint itt található a főld szívcsakrája. Rápillantva a térképre a
Pilis szív alakú, központja Dobogókő, nem véletlenül. Itt a Rám hegynél található a Ferenczi szikla, állítólag itt van a legtöbb pozítiv energia. Elég pár percet itt tölteni. Mi töltődtünk, majd nem bírtunk az erőnkkel! Páran mindenre elszántan nekiestek a sziklának! Aki lelöki kap egy láda sört!! A töltés kevésnek bizonyult, a szikla meg sem mozdult peckesen maradt a helyén. Mi tovább nem maradhattunk irány Dobogó-kő. 
Egy jelzetlen meredek úton egyenesen felmentünk a csúcsra. Így leírva egyszerűnek tűnik, de aki járt már erre az tudja. Ez nagyon meredek, ráadásul most saras is.
A csapat felének nincs túrabakancs a lábán, nekik még nehezebb! Csúsznak másznak. Ki lassabban ki gyorsabban de mindenki felér. A kilátónál megcsodáljuk a panorámát, két mondat a magassági pontokról, a kilátásról és irány a menedékház! Forralt bor a sláger, húsz perc pihenőbe egy gyors kaja is belefér. A bejárat előtt rotyogó bográcsost páran letesztelik. Elégedett mindenki.
Viszont indulás van! Elbúcsúzunk, irány a kék jelzésen a Zsivány sziklák. Itt már elfáradt a csapat, inkább menni szeretne mindenki hazafelé. Pár percet szentelünk a helyre majd lefelé Pilisszentkeresztre. Vége a túrának, buszra száll mindenki. Kivétel hetünk, mi gyalog indulunk le Pomázra, plusz 14km-t bevállalva. De ez egy másik történet. Folyt köv... 


2010.11.20. Pilis, Rám szakadék
Veronika képei:
http://www.setafika.hu/new/index.php?fo=weboldal&mellek=fotoogaleeria&kovetkez=1&linkfo=2010_11_20-maatraarool_lemaradooknak&linkmellek=Axxxx___veronika
Gábor képei:

2010. december 6., hétfő

2010.11.13-14 Mátra, második nap, Recsk, Ilona völgy


Napsütéses, hűvös vasárnap reggel. A szállás egy kis méhkaptárra emlékeztet. Mindenki sürög, forog, reggelizik, készülődik. A szállás nekünk túrázóknak tökéletes, a személyzet is segítőkész. Mi rosszat nem tudunk mondani Várbükk erdészházról. Elköszönünk szállásadóinktól, és kicsit dideregve elindulunk a Recski munkatábor felé. Mire odaérünk mindenki kimelegszik, lekerülnek a kabátok. Gyönyörű időnk van, a napsüt ezer ágra, gyorsan lepakolunk a bejáratnál, vásárolunk egy-egy képeslapot 300 pézé belépő gyanánt.

Szusszanunk egy picit, közben hallgatjuk az igazgató előadását. 1950-53 között a szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idedeportált mintegy 1500 fogvatartottat, minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.
A tábor teljesen önellátó volt. 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg, úgy hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét.
A Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudták meg, hogy szeretteik még élnek. Egy barakot felállítottak, fotók, beszámolók alapján úgy ahogy anno kinézhetett. Benne a rabok használati tárgyai, ruhák munkaeszközök. A bejáratnál egy őrtorony, emléktábla, kicsivel lentebb a parancsnoki ház is megtekinthető időszakosan. A bánya ma már nem látogatható, de a mai napig működik. Hatalmas gépek a hegy gyomrába lefelé vájnak, fentről csupán egy hatalmas lyuk látszik. A kíváncsiság azonban hajt minket, közelebb megyünk amennyire lehet. Sajnos magánterület, kutyákkal védve. Nem akarok kockáztatni egy kutyaharapást, ezért a csapatot inkább visszavezetem az útra. Irány az Ilona völgy.
 A völgy bejáratánál védett fasor szegélyezi az utat, a végén egy híd. A padkára városi kirándulók kedvéért sárga-fekete ferde csíkozást festett az erdészet, ezzel hívják fel a figyelmet a veszélyre. Nem orrabukni!!! Innentől a gyalogút köves, kavicsos, és saras. Patakátkelés itt ott, babakocsival én nem indulnék neki, sem tornacipőben. Nem véletlenül írom ezt. Az egyik patakátkelésnél egy kis család veszekszik épp. Apuka menne, anyuka azonban nem mer átmenni a köveken. De legalább kimozdultak a bűzös városból. Mi lazán átgázolunk a patakon, anyuka meg is jegyzi. Látod, nekik jó cipőjük van! Azzal könnyű átmenni a vizen. Ezzel teljesen egyetértek, én a kövekkel sem bajlódtam, egyszerűen átgyalogoltam a bokáig érő vízben.
A völgy gyönyörű. A sok barna falevél, köves patakmeder, apró vízesések, hatalmas sziklafal. Ez már döfi! Bástyával nem bírunk ellenállni a kísértésnek, belegázolunk a patakba. Köveken mászunk, fatörzseken egyensúlyozunk, elhibázott lépéseknél bokáig a vízbe lépünk. Bakancsunknak ez nem számít, kamáslit felcsatoltuk így bátran csapathatunk, egészen a vízesésig.
Az Ilona-völgyi vízesés hazánk három vízesése közül a legmagasabb. A Tőkés-kút táplálta két kis forrásból induló Ilona-patak a Marhád /606 m/ és a Cserepes-tető /734m/ meredek oldala közé szorulva, töri át magát a sziklák közt. A vízesés cc60 méter széles katlanban zuhan alá kb 10 méteres magasságból. A legjobb hely megebédelni! Így is teszünk. Mármint a csapat egyik fele, a többiek kicsivel lejjebb ebédelnek egy pihenőnél.

Kaja után pár kép a vízesés tetejéről majd irány a Markazi kapu. Sajnos Anna lába egyre rosszabb, a hosszabb lépések fájdalmát nem nem bírja elviselni. Azonban menni kell tovább, ezt ő is tudja. A zsákját felviszem a meredek sziklás részen, Bástya segít neki átjutni a rázós szakaszon. Felérünk egy erdészeti útra. A többiek szépen várakoznak, senki sem türelmetlenkedik.
Ezen a szakaszon szintben haladva gyönyörködünk a völgy látványában.
A  patak álltal vájt meder alattunk húzódik a  bal oldalunkon. Egy meredek emelkedőt leküzdve a Markazi kapunál tartunk pár perc pihenőt. Rá is fér a csapatra, páran nagyon elfáradtak. Innen a Markazi vár felé indulunk a gerincen gyalogolva. Előbb sáros, később avarral fedett ösvényen haladunk.
Közel 5-ös menetátlaggal haladunk, figyelve minden lépésre. Az avar alatt kövek vannak, egy óvatlan lépés és ki is fordul a talpam alatt. Eegyből kidőlök a sorból, egy reccsenő hang keretében! Basszus ez szalagszakadás lesz, villan át fejemben. Négykézláb pihegek a földön, várom mikor hasít bele a fájdalom a bokámba! Pár másodperccel később a többiek ijedten kérdezik. Jól vagy! Igen felelem, ekkor körbeforgatom a lábfejem, de fájdalomnak nyoma sincs. A jó magasszárú bakancs megtartotta a lábam. Felsegítenek a többiek és haladunk tovább. Mázlim volt ismét.
Tovább haladunk a Várbércen a zöld L jelzésen. Nem sokkal később füstöt érzünk. Egy sebtében kövekből tákolt tűzrakóból jön a füst, a lángok pedig vidám táncot lejtenek. Sehol senki. Kicsit körbenézünk, kiabálunk... semmi... A kövek között egy hátizsák, pár levéllel, és egy kővel letakarva. A csapatot szétküldöm felderítésre, hátha valaki megsérült, és nem tud kiabálni. 5 perc után visszajön mindenki. Semmi, sehol senki egy nyom sincs. Viktor letakarja egy nagy kővel a tüzet, épp nyúlok a vizes flakonomért mikor meglátjuk valakik jönnek lefelé a hegyoldalon. Három ember. Három sok időt a természetben töltő ember. Rendesen leteremtem őket, mindig oltsátok el a tűzet, parazsat sem szabad otthagyni!!! Basszus, épp nektek kellene példát mutatni!!! Zárásképp elköszönünk, minket vár a Markazi vár, meg a többiek akik előrementek.
A Markazi várat feltehetően 1270-80-as években építették, fénykorát az 1200-as évek végétől 1421-ig élte. A négyzet alapú várat a a középkorban szokásos módon mészhabarcsba „forrón” építették. A forró mészhabarcs, a helyben bőven található kőből épült falakat betonszilárdságúra fogta össze. A várnak lényeges hadászati, katonai jelentősége nem volt, tulajdonosai főként menedékhelynek valamint pihenés, vadászat céljára, főúri víkendháznak használták.
Pár percre elmerengünk milyen lehetett az élet itt anno, de sok időnk nincs. Sötétedik, indulnunk kell. Épp ekkor érkezik a tüzes hármas, akiket a gerincen leteremtettem. Egyből odamegyek megkérdezem eloltották e a tüzet. Megbeszéljük szépen mi történt. Kiderül ők hárman itt laknak Markazban, a tüzet ők gyújtották, egy kicsi parázs volt mikor otthagyták. Valaki meg tett rá egy-két darab fát. Hát igen, hülye ember mindig akad aki tesz a tűzre! Íme itt a példa.
Lefelé már lámpákkal haladunk, kiérve a fák alól mezőn gyalogolunk. Egy leágazást elnézünk, gyors gondolkodás, tervezés. Épp elindulok a csapat élén mikor hátulról ránk szol a három helyi fiatalember. Arra ne menjetek, járhatatlan az ösvény. Erre gyertek! Na szép gondolom, a jelzett út járhatatlan? Ők vannak otthon, fent tök jól elbeszélgettünk, hát gyerünk.
Leérve a faluba elköszönünk egymástól, mi  visszaérünk a kis kocsmába. Itt még bundázunk, pihenünk egy órát majd visszaindulunk vissza fővárosunkba.
Tartalmas kalandos két nap, ilyet sokat!!!



2010.11.13-14. Várbükk, Recsk, Ilona vízesés vasárnap
Effy képei: http://picasaweb.google.com/Erika.Kollar/RabokUtjan#